Hiába tagadja a kormány, a 340 forintos euró betesz a magyar családoknak

Hiába tagadja a kormány, a 340 forintos euró betesz a magyar családoknak

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón ismételten úgy tett, mintha az Orbán-kormánynak semmi dolga nem lenne azzal, hogy történelmi (értsd: Gyurcsányi mértékkel számolva is!) mélységbe zuhant a magyar fizetőeszköz az euróhoz képest. A miniszter előbb azzal hárított, hogy

az árfolyamkérdésekben a Magyar Nemzeti Bank az illetékes, és a kormányzat nem avatkozik be. 

Utána már egyenesen kijelentette azt is, hogy

már nem érinti közvetlenül a gyenge forint a magyar családokat, mert kevesebb a devizahiteles.

Most azt hagyjuk is, hogy mit jelent hazánkban még mindig "devizahitelesnek" lenni, de az import termékekkel elárasztott magyar piacon a gyengülő forint konkrét veszteséget jelent a magyar családok számára. Az árfolyam gyengüléséből egyedül az euróban elszámoló hazánkban gyártó multik tudnak profitálni. 

Többek között erről is beszél Demeter Márta legújabb videójában, amikor úgy fogalmaz, hogy a multik adóparadicsomává vált hazánk. 

A HAZAI KISVÁLLALKOZÁSOK MEGERŐSÍTÉSÉT KELL A MAGYAR GAZDASÁGPOLITIKA KÖZÉPPONTJÁBA ÁLLÍTANI! - A multik...

Közzétette: Demeter Márta – 2020. február 10., hétfő

(Egyébiránt, amikor innovációt, vagy valami XXI. századit várunk el ellenzéki képviselőktől, akkor például hasonlóan prezentált tartalmakra gondolunk; főleg úgy, hogy a már hivatkozott Gyurcsány Ferenc visszakapta a YouTube-csatornáját... - ezt csak úgy zárójelben.)

Az országgyűlési képviselő szerint egyébként új egyensúlyra van szükség a magyar gazdaságban, és a nagyvállalatok aránytalanul nagy mértékű támogatása helyett a hazai kkv-szektort kellene megerősíteni, illetve minden eszközzel fel kell lépni a multik adóelkerülésének visszaszorítása érdekében. 

Demeter Márta arra is figyelmeztetett, hogy hiába emelték meg idén 8 százalékkal a hazai minimálbért (ami még így is jelentősen elmarad a V4-es országok színvonalától), a magyar embereket sújtó adóterhek, és

az a pénzügypolitika, amivel az Orbán-kormány "elképesztően rontja a forint értékét",

kihat az importból származó termékek árára. Ami elől nincs menekülés. 

A jobbikos Z. Kárpát Dániel ma szintén arról beszélt, hogy "tudatos forintgyengítés" zajlik a kormányzat részéről.

"Ennél öneladóbb, ennél szervilisebb, ennél nemzetietlenebb gazdaságpolitikát ritkán látott Magyarország az elmúlt harminc évben"

- fogalmazott a politikus. 

A Jobbik szakpolitikusa szintén a multik hazai beruházásainak biztosítását látja a háttérben. 

Azzal, hogy engedi a kormány a gyenge árfolyamot, évente forint-százmilliárdokat vesz ki a magyar családok így tudja biztosítani, hogy a multinacionális cégek beruházzanak Magyarországon, holott arra volna szükség, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat támogassák - vélekedett Z. Kárpát Dániel.

Orbán Viktor valódi stratégiai partnerei azok a multicégek, amelyekkel részben titkos, részben nyilvános stratégiai szerződéseket írtak alá, a Jobbik viszont újratárgyaltatná ezeket a megállapodásokat, amelyek

"nem feltétlenül a magyar nemzetgazdaság és biztosan nem a magyar munkavállaló polgárok érdekeit szolgálják"

- hangzott el immár sokadszorra a jobbikos politikustól. 

És ne felejtsük, hogy Orbán Viktor korábban még úgy látta,

"a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."

Igaz, erre mondta azt minisztere (Nagy István), hogy

Orbán Viktor által elmondott mondatok "tartalmának igazságát mindig a helyzet meghatározza, mindig egy adott gazdasági helyzetben kell figyelni".