Szijjártó barátjának is jutányos áron jutott önkormányzati lakás a Várban

Szijjártó barátjának is jutányos áron jutott önkormányzati lakás a Várban

A budai Vár szívében fekvő Úri utcában, egy műemléképületben bérel jutányos áron önkormányzati lakást Kuna Tibor egykori kormányközeli üzletember, Szijjártó Péter külügyminiszter barátja – derítette ki a 24.hu.

A lap a Budavári Önkormányzattól kikért közérdekű adatok alapján arról számolt be, hogy a korábban milliárdos állami megrendeléseket kapó kommunikációs ügynökség vezetője 2018 nyarán – még a kerület fideszes vezetése idején – lakáscserével jutott hozzá az ingatlanhoz. A 74 négyzetméteres lakásért havonta 48 ezer forint bérleti díjat fizet a kerületnek, és az Opten cégadatbázis adatai szerint tavaly november óta a hivatalos lakcíme is itt található.

Bár a csereszerződés részletei nem nyilvánosak, a 24.hu kiderítette, hogy Kuna egy XVIII. kerületi, 67 négyzetméteres lakást adott az önkormányzati ingatlanért cserébe, ám azt – a tulajdoni lap szerint – a csereszerződés aláírását követő napon vissza is vásárolta az új (ideiglenes) tulajdonosoktól. Vagyis a cserét csak papíron bonyolították le.

A csereszerződésre azért volt szükség, mert a lakástörvény szerint az önkormányzati lakások bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető, magyarán pénzért nem megvásárolható.

Az elmúlt évben kiderült, hogy a Várba nemcsak Orbán Viktor és kormánya költözött fel, hanem a NER-lovagok és fideszes megmondóemberek is szép számmal játszottál el a fenti trükköt, hogy várbeli önkormányzati ingatlanhoz juthassanak. Bayer Zsolt publicista először megpróbálta letagadni az ügyletet, de miután a bizonyítékok nyilvánvalóan alátámasztották annak igaz voltát, úgy döntött elismeri a történteket, azzal a kitétellel, hogy szerinte nem játszották ki a lakáscsere szabályait.

De hasonló módon szerzett lakást

  • Lázár János vadásztársa, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg,
  • A Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke,
  • Palkovics László innovációs és technológiai miniszter,
  • Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese,
  • és Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt polgármestere és szülei is.