Egyetlen kérése van az ellenzéknek a kormányhoz: mindent támogatnak, de legyen határidő!

Egyetlen kérése van az ellenzéknek a kormányhoz: mindent támogatnak, de legyen határidő!

Gyakorlatilag egyetlen dolgot kér az ellenzék Orbán Viktortól a felhatalmazási törvény kapcsán, ez nem más, mint valamilyen határidő kitűzése. Az eddigi törvény 15 naponta ültette össze a képviselőket a rendeletek felülvizsgálatára, az ellenzék most akár 90 napba is belemenne, a Fidesz szerint viszont nem kell határidő, a kormány egészen addig parlament nélkül működjön, míg veszélyhelyzet van.

Az ellenzék teljesen egységes a kérdésben, hétfőn a parlament előtt közös sajtótájékoztatót is tartottak arról, hogy

a vírus elleni támogatást megadják, de a demokrácia elleni támadáshoz nem fognak asszisztálni.

Valamennyien – Jobbik, LMP, MSZP, DK, Párbeszéd, a Momentum mint parlamenten kívüli párt, illetve Szél Bernadett- azon az állásponton voltak, hogy ők végig következetes, kompromisszumos politikát folytattak koronavírus-ügyben, és ezért is elfogadhatatlan, hogy a kormány még annyi gesztust sem képes megtenni, hogy egyetlen engedményt – a határidő beiktatását- megtegyen.

A kormány azzal próbálja magyarázni a parlament lekapcsolását, hogy a vírus miatt a képviselők úgysem tudnának könnyedén összeülni, az ellenzék szerint viszont ez csak kifogás, és mint Romániában, Lengyelországban vagy épp az Európai Parlamentben, az üléseket online is meg lehetne tartani. Persze azt sem tartják reálisnak, hogy 90 naponta ne tudnának összeülni pár órára.

Jelezték: még a Fideszhez köthető közvélemény-kutatók szerint is jelentős a tábora azoknak, akik szerint a törvényt határidővel kell ellátni, de bírálták azt is, hogy míg Spanyolországban vagy Lengyelországban a GDP 9-10 százalékát fordítják védekezésre, ez az arány nálunk 0,5 százalék.

Az ellenzék úgy látja:

a parlament ellenőrzőszerepét meg kell tartani, és ez egyáltalán nem befolyásolja, hogy a lehető legszigorúbb döntéseket hozza meg a kormány a védekezés során.

A képviselők azt szeretnék, hogy a kormány legyen kompromisszumkészebb, ne egy hatalomtechnikai manipulációról szóljon ez az időszak, hanem az átlátható intézkedésekről és a hatékony védekezésről.

A törvényről hétfőn szavaz az Országgyűlés, a döntéshez kétharmados többségre van szükség, ez papírforma szerint nem okozhat gondot a kormánypártoknak és a független képviselők hozzájuk lojális részének.