Kovács Imre: Miskolc már nem csak iparváros, a fejlődés útjára kell állnia!

Kovács Imre: Miskolc már nem csak iparváros, a fejlődés útjára kell állnia!

Bemutatta képviselőjelöltjét a Jobbik a borsodi vármegyeszékhelyen is.

Kovács Imre, Miskolc városgazdájának korábbi vezetője lesz a Jobbik képviselőjelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 2. számú választókerületében – ismertette csütörtöki, miskolci sajtótájékoztatóján Adorján Béla. A pártelnök szerint Kovács korábbi beosztásából adódóan ismeri „Miskolc minden nyűgös-bajos, hétköznapi problémáját”. Adorján Béla szerint a párt feladata, hogy megerősítse a magyar társadalmat, az érdekképviseleteket minden szegmensben, visszaszerezze azt a Marshall-segélyhez hasonló mennyiségű pénzt, amit az elmúlt évtizedek kormányzatai magánvagyonná formáltak, illetve ezeket követően gyarapodó pályára állítsa Magyarországot mind szellemi, mind tárgyi értékek tekintetében.

Kovács Imre bemutatkozásában kiemelte, Miskolcon él, diplomáját is a város egyetemén szerezte, jelenleg pedig vállalkozóként dolgozik. Rámutatott,

a borsodi vármegyeszékhely fideszes képviselői „nagyon szép fényképeket tudnak Miskolc háttérrel csinálni”, majd elfelejtenek forrásokat szerezni a városnak.

Kovács szerint Miskolc még mindig „iparváros csomagba van betéve”, holott a nagyvárosnak már nem erre van szüksége, hanem a fejlődés útjára kell állnia.

A Jobbik jelöltje ötpontos programcsomagot ismertetett:

1. A fiatalok Miskolcon tartása, amihez Kovács Imre szerint megfelelő állások és megfizethető lakhatás kell.

2. Források szerzése. Úgy véli, a városnak vagy az országgyűlési képviselő, vagy a miniszter tud pénzt szerezni, de – mint fogalmazott – Lázár Jánostól eddig csak biankó csekket kaptak.

3. Miskolcon is meg kell teremteni a közbiztonságot. Kovács jó ötletnek tartja a városi „járatseriffeket”, de szerinte a közrend fenntartása a rendőrség feladata.

4. Az idősek megfelelő szociális ellátásának kialakítása, ugyanis idősödik a miskolci társadalom – mutatott rá a jobbikos jelölt.

5. Celeb országgyűlési képviselők helyett valódi képviselet – monda Kovács, ugyanis szerinte a jelenlegi képviselők csak „fotózkodnak és szépeket mondanak”, de nem történik semmi olyan, ami mutatná a jövő felé vezető utat.

Kovács Imre szerint a Diósgyőri Acélművek 6,5 hektáros területének rendezése sem tűr halasztást. Példaként felhozta, akár ott is el lehetne helyezni a fővárosból elköltöztetni szándékozott Közlekedési Múzeumot.

Emellett kiemelte a turizmus mint Miskolc kitörési lehetőségét, ugyanis ott van Miskolctapolca, Lillafüred vagy épp a diósgyőri vár is – sorolta a Jobbik jelöltje.

„Miskolc hosszú-hosszú évekig tudta azt, hogy a közéletet úgy lehet rendbehozni, hogyha érvényesül a többpárti demokrácia” – mondta Adorján Béla, a Jobbik elnöke. Hozzátette, pártja feladata, hogy visszaadják Magyarországnak a valódi demokráciát, ami eddig csak ígéretekben létezett. A jelenlegi kormánypártokat a kommunista időszak MSZMP-jéhez és Hazafias Népfrontjához hasonlította, majd közölte, a Jobbik ennek felszámolására készülve a kormányváltáson túl valódi rendszerváltásban szeretne közreműködni.