ORFK: idős emberek szándékos és tömeges megöléséről is terjesztettek rémhíreket

ORFK: idős emberek szándékos és tömeges megöléséről is terjesztettek rémhíreket

Az Országos Rendőr-főkapitányságot kérdeztük a rémhírekről.

Bár a felhatalmazási törvény szigorította a Btk-t, így a járvánnyal összefüggésben szigorúbban büntethető a közveszéllyel fenyegetés és a rémhírterjesztés, egyelőre egészen kevés konkrétumot tudhatunk az eljárásokról, hiába kérdeztük erről az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK).

Beszédes, de amíg korábban az operatív törzs sajtótájékoztatóin elhangoztak adatok arról, hogy hány ilyen esetben intézkedtek a hatóságok, az utóbbi két tájékoztatón ez is elmaradt.

Pedig fontos lenne tisztázni, hogy milyen híreszteléseknek ne dőljenek be az emberek, és milyen felületeket ne fogadjanak el hiteles hírforrásként. Egy nyilvános adatbázis segítségével pedig a cáfolat is könnyen elérhetővé válna mindenki számára. Másrészt azt sem ártana konkretizálni, hogy pontosan milyen üzenet alkalmas a védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására, és milyen esetekben lépnek a hatóságok.

Tele az internet álhírekkel, mégsem árulja el az operatív törzs, hogy mi számít annak

"Aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt a közveszéllyel összefüggésben olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ORFK-t több mint egy hete kérdeztük erről először, végül csütörtök délután küldték el a válaszaikat, igaz, sokkal beljebb nem kerültünk ezekkel.

Például arra a kérdésünkre, hogy van-e a járvánnyal összefüggésben elkövetett közveszéllyel fenyegetésekről, illetve rémhírterjesztésekről nyilvántartás, mindössze ennyit válaszoltak, hogy "a rendőrség kezeli az ezzel kapcsolatos adatokat".

De azt is megtudhattuk, hogy "Magyarország egész területén" előfordulnak közveszéllyel fenyegetések, a rémhírek pedig "jellemzően online médiafelületeken és közösségi oldalakon" terjednek.

Az előbbi kapcsán annyit közöltek, hogy az elkövetők

"az új koronavírussal fertőzöttek vagy az ennek következtében elhunytak számáról, nem létező gócpontokról, városok lezárásáról állítottak valótlan tényt",

míg

"a rémhírek többek között ellátatlan vírusfertőzöttek százezreiről, az idős emberek szándékos és tömeges megöléséről, a járvány terjedéséről állítottak a fenti tényállás gyanúját felvető valótlanságokat".

Az ORFK öt konkrét esetre hívta fel a figyelmet. Megindult az eljárás azokkal szemben, akik

illetve akik azt állították, hogy

Több tucat kamuportált kapcsolt le a rendőrség

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya több nyomozást indított közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen - olvasható a Police.hu-n. Mint írják: a nyomozások olyan különböző internetes oldalakon megjelentetett cikkekre irányulnak, melyek a köznyugalom megzavarására alkalmas módon valótlan tényállításokat tartalmaznak a koronavírus magyarországi megjelenésével kapcsolatosan.

Arra a kérdésünkre, hogy vannak-e a hatóságoknak új eszközei, gyakorlatai, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetben könnyebben, hatékonyabban ki tudják szűrni a rémhíreket, közveszéllyel fenyegetéseket, azt válaszolták, hogy

"a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya az új koronavírus magyarországi megjelenését követően folyamatosan monitorozza az interneten a fertőzéssel kapcsolatos tartalmakat."