Törökország újabb menekültcsoportokat indíthatott az Európai Unió felé

Törökország újabb menekültcsoportokat indíthatott az Európai Unió felé

Több ezer, Törökországban ragadt migránst indítottak el Görögország felé – írja a 24.hu a német Welt értesülésére hivatkozva. A lap szerint ezúttal a korábbihoz képest egy másik útvonalon indultak el a menekültek a görög határ felé.

A német újságnak egy Szíriából származó, 30 éves özvegy arról beszélt, hogy a buszok pénteken érkeztek meg értük az Osmaniye-i táborhoz, majd éjszaka szállították el őket. Az ötgyerekes édesanya szerint az út meglehetősen megerőltető volt, jelenleg Izmirben várja, hogy a kikötővárosból a Földközi-tengeren át indulhasson el Görögország irányába.

„Azt mondták nekünk, hogy ez nem jelent problémát”

A lap úgy tudja, más buszok az ország északi részéből indultak el, legalábbis erre utalnak azok a Twitteren megjelentetett videók, amelyeken több tucat fiatal látható Kücükkuyu-ban, a népszerű üdülőhelyen, ahonnan a csempészek hajói általában a közeli, Görögországhoz tartozó Leszbosz-szigetére indulnak.

Az újabb menekülthullámmal Törökország célja egy második menekültválság előidézése lehet, a törökök így akarhatnak nyomást gyakorolni az Európai Unióra.