Ágyszámcsökkentés: Gyurcsány Ferenc 13 éves álmánál is többet akar a Fidesz

Ágyszámcsökkentés: Gyurcsány Ferenc 13 éves álmánál is többet akar a Fidesz

Már február 13-án beszéltek a csökkentésről. 

Kicsit ijesztő, de majdnem napra pontosan 13 évvel ezelőtt, a Fidesz tiltakozás mellett 2007. április 1-jén lépett életbe a második Gyurcsány-kormány egészségügyi reformja, amely érintette a kórházi ágyak számát is.

A törvény elfogadásával az összágyszám 80.125-ről 71.324-re csökkent, ezen belül az aktív ágyak száma 16 ezerrel lett kevesebb, a krónikusaké viszont hét és fél ezerrel nőtt.

Az akkor még létező Egészségügyi Minisztérium

az ágyszám-csökkentést azzal indokolta, hogy azok negyede kihasználatlan.

A megtakarított pénzből a tárca a kórházi ellátást, a járóbeteg-szakellátást, valamint a mentőellátást kívánta fejleszteni, illetve szorgalmazta több egynapos sebészeti beavatkozásra alkalmas részleg kialakítását is. Persze, azt azóta tudjuk, hogy Gyurcsány Ferenc reformjának Orbán Viktor kétharmada lett az eredménye, miközben a magyar egészségügy helyzete csak tovább romlott.

Furcsa visszaolvasni az akkori érveket. Például amikor Molnár Lajos egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy Magyarországon a tervezett aktív ágyszám "messze elegendő" ahhoz, hogy ellássák azokat a betegeket, akiket kórházi körülmények között kell kezelni. Az akkori kormányzati álláspont szerint sok olyan beteget ápolnak kórházban, akiket a világ sok más országában járóbeteg-ellátás keretében gyógyítanának meg. Horváth Ágnes pedig 2007. február 23-án arról beszélt, hogy

minden negyedik(!) kórházi ágy üres, s a négyből kettőn fekszik csak olyan beteg, akinek ténylegesen kórházi ágyra van szüksége.

Kevesebb mint tizenhárom évvel később, a 2020. február 13-ai Kormányinfón (a koronavírus magyarországi megjelenése előtt) Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egyébként már pedzegette az ágyszámcsökkentést. A 70 milliárdos kórházi adósság kapcsán megjegyezte,

az aktív kórházi ágyak kihasználtsága 67-68 százalékos, így itt van tere a kapacitáscsökkentésnek.

Április közepén pedig - a világjárványra hivatkozva - csökkentették is az ágyak számát 60 százalékkal, 39.500 darabbal (ami ugye azt jelenti, hogy az ágyak száma alapból sem éri a 66 ezret).

Egyébként Gulyás Gergely a héten elismerte, bár nem terveznek ágazati reformokat végrehajtani a járványhelyzet alatt, de figyelik, hogy teljesít az egészségügy.

Érthetetlen, hogy miért van szükség 36 ezer kórházi ágyra

A 24.hu cikke szerint nem jön ki a matek amiről Orbán Viktor múlt pénteken a közrádiónak adott interjúban beszélt. A miniszterelnök akkor arról beszélt, hogy ha nagy terhelés alatt leszünk, 7500-8000 intenzív ágy és lélegeztetőkészülék kellhet majd, hozzátéve, békeidőben 2000 ilyen készülék van, a többit viszont elő kell teremteni és biztosítani kell hozzájuk személyzetet is.



Idézzük fel azt is, hogy a pletykák szerint csak azért maradt el 2019 őszén az alapellátás reformja, amely járási egészségközpontokat alakított volna ki a jelenlegi háziorvosi rendszer helyén, mert a Fidesz nem akart kockáztatni az önkormányzati választásokon. Viszont a járvány kezdetekor a kormányzat radikálisan csökkentette a praktizáló orvosok számát, így élesben tesztelhet itt is a kormányzat.