Maradnak a korlátozások, ötvenezer ember maradt munka nélkül

Maradnak a korlátozások, ötvenezer ember maradt munka nélkül

Gulyás Gergely szerint a kormány időben meghozta azokat az intézkedéseket, amelyek felkészítették az országot a megfelelő védekezésre és a gazdaság újraindítására. A csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, hogy orvosi ajánlásra döntöttek a kórházi ágyak 50 százalékának (ami később 60 százalékra módosult) felszabadításáról. A betegek ellátására 8000 lélegeztető gép áll majd rendelkezésre.

Kásler Miklós ma kiszámolta: nagyjából 1.300 beteget tettek ki a kórházakból

Folytatódik a kormányzati magyarázkodás a drasztikus kórházi ágyszámleépítések kapcsán. Most Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter mutatott be egy érdekes számítási modellt. Szóval, az operatív törzs április 15-ei közléséből tudjuk, hogy április 19-ig kellett a kórházi ágykapacítás 50 százalékát felszabadítani ( ez volt az első ütem), ez 32.900 ágyat jelentett, amiből nem olyan nehéz kiszámolni, hogy a 100 százalék 65.800 kórházi ágy.

A szerdai kormányülés után Gulyás Gergely közölte, május 3-ig maradnak a jelenlegi kijárási korlátozások és szabályozások, de a jövő heti kormányülésen döntést hozhatnak ezek megváltoztatásáról. Ha a kormány úgy értékeli, és az egészségügy is készen áll, akkor tervet állítanak össze a gazdaság újraindításáról is. A tervről szintén a jövő szerdai kormányülésen fognak dönteni.

A gazdasági intézkedésekkel kapcsolatban Gulyás Gergely közölte, a kormány folytatja a gazdaságélénkítő intézkedések megvalósítását. A miniszter úgy vélte, sok a "negatív tudósítás" a gödi Samsung cég gigaberuházásáról; a kormány ugyan valóban elvette Göd városától a Samsung területét, de a miniszter szerint egy olyan fejlesztéséről van szó, ami 4-500 milliárd forintos beruházást jelent, és várhatóan újabb 2700 munkahelyet jelent, miközben Göd település emelkedő iparűzési adóval számolhat.

Elhangzott ugyanakkor, hogy március 11. óta 51 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma, ráadásul úgy, hogy 70-80 ezerről 44 ezerre csökkent a betöltetlen állások száma, tehát további több tízezer ember vesztette el állását úgy, hogy talált helyette másikat.

A közelgő érettségi vizsgákról szólva Gulyás Gergely elmondta, minden feltétel adott, hogy május 4-én az írásbeli érettségiket lebonyolítsák, de mivel ez szakmai kérdés, Maruzsa Zoltán államtitkárnak felhatalmazást adtak arra, hogy megismerje a véleményeket, és döntsön arról, hogy megtarthatók-e a vizsgák, vagy el kell azokat halasztani. Mivel számítások szerint a járvány tetőzése pont az érettségi előtti napra esik, így a kritikusok szerint felelőtlenség lenne az eredeti időpontban megtartani a vizsgákat.

A kormány döntött arról is, hogy akik gyed-en vagy gyes-en vannak, támogatást kapnak az első sikeres nyelvvizsgához, valamint a KRESZ-vizsgához - jelentette be Gulyás.

A miniszter szerint "ócska hazudozás" az, amit a főváros folytat a Pesti úti idősotthon ügyében. Skultéti József intézményvezető - a koronavirus.budapest.hu oldalon hétfőn közzétett - e-mailjében azt írta: "intézményünknek a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig volt főállású orvosa." Azonban Gulyás Gergely szerint a levelet nem Skultéti József írta, hanem Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója Gál J. Zoltán. A főváros és a kormány -illetve a kormánysajtó- között az idősotthonban kimutatott fertőzések óta zajlik a harc, a felek kölcsönösen hamis információk terjesztésével vádolják egymást.

Gulyás miniszter újságírói kérdésre tisztázta, hogy

a kormány nem tervezi három hónapnál tovább folyósítani az álláskeresési járadékot.

Egy másik kérdésre válaszolva megerősítette azt is, hogy a magyarországi fertőzöttek közül nagyjából 10 százalékos arányban vannak egészségügyi dolgozók, ez jelenleg 230 körüli főt jelenthet.