A járványra hivatkozva a kormány elvette Göd bevételeinek a harmadát

A járványra hivatkozva a kormány elvette Göd bevételeinek a harmadát

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a rendelet, amelynek értelmében különleges gazdasági övezeteket hoznak létre az országban a veszélyhelyzetre hivatkozva. 

A koronavírus gazdasági és munkaerőpiaci hatásainak kezelése érdekében a kormány a jövőben kijelölhet különleges gazdasági övezeteket – olvasható a pénteki Magyar Közlönyben. A kormány elsőként Gödön kíván létrehozni ilyen övezetet. 

A rendelet értelmében olyan területeket lehet kijelölni, ahol

  • a kormányzat által nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított, legkevesebb 100 milliárd forint teljes költségigényű,
  • a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű és munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését, új beruházás vagy bővítés megvalósítását szolgáló beruházások valósulnak meg.

Ezek közé tartozik a gödi Samsung-gyár, ami azt jelenti, hogy a helyi önkormányzat az iparűzési adóból származó bevételeit is elveszíti. Ugyanis a rendelet szerint a helyi adókról szóló törvény rendelkezéseitől eltérően, a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzat képviselő-testülete jogosult arra, hogy rendeletével a helyi adókat bevezesse. Vagyis ezzel az intézkedéssel a Pest megyei önkormányzathoz kerülnek át az adóbevételek.

Göd esetében az indoklás az volt, hogy a veszélyhelyzet által veszélybe sodort több mint ezerötszáz munkahely megvédése, valamint több mint kettőezer-ötszáz új munkahely megteremtése céljából léptek így. 

Mint ismert, a Samsung-gyár nemrégiben jelentett be egy 390 milliárdos beruházást. A rendelet hatályát most június 15-ig, vagy legkésőbb a veszélyhelyzet végéig hosszabbították meg. Arról azonban egyelőre nincs semmilyen információ, hogy a veszélyhelyzet után az önkormányzat visszakapja-e a jogosultságát. 

Göd ellenzéki polgármestere, Balogh Csaba saját közösségi oldalán úgy reagált, hogy gyakorlatilag ez halálos ítéletet jelent a város számára. 

"A Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti."

Hozzátette, hogy a jövőben sem az önkormányzatnak, sem az gödi lakosoknak nem lesz beleszólása abba, hogy mi történik az ipari park területén, mit és hol építenek, vagy hogy milyen környezetszennyező tevékenységet végezhetnek. Kiemelte: nem hagyhatják, hogy a gödiek életéről a gödiek bevonása nélkül döntsenek. 

"Hamarosan jelentkezünk az önkormányzat által tervezett lépésekről és a tervezett demonstráció részleteiről"

- szögezte le a polgármester.