Hősök vagytok – Dal- és klippremier, valamint jótékonysági akció a Nemzeti Hang zenekartól

Hősök vagytok – Dal- és klippremier, valamint jótékonysági akció a Nemzeti Hang zenekartól

Nagyszabású összefogás a koronavírus árnyékában.

Hősök vagytok címmel egy új dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Nemzeti Hang zenekar, sőt – a koronavírus elleni küzdelmet támogatva – egy összefogásra buzdító szimpatikus jótékonysági akciót is elindítottak erre építve, a saját felajánlásukkal párhuzamosan. A pontos részleteket egy e-mail váltást követően Szalóczi Ádám énekes/basszusgitáros és Erdélyi Zsolt, a csapat menedzsere mesélte el.

 

 - Rövid helyzetjelentő interjúnk apropóját egy vadonatúj NH dal, és egy hozzá készített videoklip adja. Mi volt a katalizátor ennek megszületéséhez? Hogyan készült el a felvétel, illetve a kisfilm?

 Szalóczi Ádám: - A tavaly novemberben megjelent Legyetek hangosak albumunkra felkerült egy dal, ami a Különbek az állatok nálatok címet kapta. A szám a természet- és állatvédelemről, illetve a bolygónk megbetegedéséről szól. De ennek a dalnak az első verziója a tavaly őszi kínai eseményeket dolgozta fel, és bármilyen hihetetlen, de a Vírus munkacímet adtuk neki. Viszont, akkor még reménykedtünk abban, hogy ez az egész őrület nem éri el az európai országokat, köztük hazánkat sem. Ezért végül a szöveget kicsit átírtam, és a természetvédelem fontosságát próbáltam kiemelni, inkább erre felhívni a figyelmet.

Aztán márciusban egyre nagyobb méreteket öltött a járvány, és elővettük ezeket a tavalyi vészhelyzetre írt témáinkat. Azonban a kialakult helyzet súlyosságát figyelve és az egészségügyben, a rendészeti szerveknél vagy a kereskedelemben dolgozók áldásos, embert próbáló munkáját látva úgy döntöttünk, hogy a Hősök vagytok dallal az értünk dolgozó mindennapi hősöknek szeretnénk kifejezni hálánkat.

 Erdélyi Zsolt: - A dal felvételei a debreceni MMP stúdióban készültek, Szilágyi István és Czifra Sándor hangmérnökök vezetésével. Már szinte hazajárunk ebbe a stúdióba, hiszen az Összetartozunk válogatáson szereplő 3 új tétel, és a Legyetek hangosak új albumunk is itt készült. A vészhelyzetre való tekintettel egyszerre csak két ember tartózkodhatott a stúdióban, az egyik hangmérnök és közülünk mindig az éppen aktuálisan a saját hangszerének felvételén dolgozó zenekari tag. A videoklip forgatás is a hangszeres felvételekkel egyidejűleg készült, nincs semmi playback-re játszás, úgy, ahogy éppen dolgoztunk, azt vette fel Szilágyi Pisti. Amikor meghallotta az ötletünket, hát rendesen prüszkölt is, annyira nem lehetett látni az elején, hogy hogyan lesz képes megoldani ezt a sok feladatot egyszerre. Nagyon át kellett gondolnunk mind a zenei, mind pedig a videós felvételeket és stúdiós munkát, hiszen a karantén helyzetre való tekintettel most csak ehhez a megoldáshoz tudtunk nyúlni.

 - A hazai zenésztársadalom, és maga a szakma nem egységesen reagált a március 11-én bejelentett vészhelyzet által kialakult állapotokra, és az elmúlt hetekben már az is körvonalazódik, hogy ki milyen megoldást képzelt el ennek az embert próbáló időszaknak az átvészelésére, „túlélésére”…

 Sz. Á.: - Erről megvan a saját, nagyon markáns véleményünk, de nem akarunk túlságosan belemenni ebbe a témába, mert az nem nagyon tűrne nyomdafestéket. Maradjunk annyiban, hogy amikor kirobbant a járvány, mi már akkor is felelősen döntöttünk, és a teljes tavaszi turnénkat lemondtuk. Nem trükköztünk az anno 99 fős matekolással és most sem hisztizünk azon, hogy a lemondott koncertjeink elővételes jegyeinek árát visszafizessük.

Annak ellenére mondom ezt, hogy mi is nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen egy turné költségei már legalább fél évvel az indulás előtt jelentkeznek. Nálunk például márciusra már ki volt plakátolva a fél ország, futottak a fizetett Facebook hirdetéseink, legyártottuk a turnémerch-öt, elindultak a jegyértékesítések, és még sorolhatnám milyen egyéb kár ért minket. De nem kesergünk, hanem átgondoltuk a helyzetünket és egy vész-forgatókönyvet határoztunk meg a jövőre nézve.

 E. Zs.: - Egészen egyszerűen nem értjük egyes klubok, szervezők és menedzserek azon hozzáállását, hogy próbálnak kibújni a jegyek visszatérítése alól. A zeneipar és az abban dolgozó embereknek nagyon jól kellene tudniuk, hogy ez egy ingoványos terület. Bármi előfordulhat és ezekre a nem várt helyzetekre igenis meg kell lenniük az anyagi fedezeteiknek. Felháborítónak tartjuk, hogy amikor dőlt a lé a rendezvényekből a szervezők zsebébe, akkor az ugye jó volt, most, mikor a helyzet súlyos, akkor meg sírnak, hogy ők mekkorát buktak és csődbe fognak menni. Igen, sokan csődbe fognak menni! És?

Aztán itt vannak azok a művészek, akik keseregnek a kialakult helyzeten, vagy szinte már koldulnak, miközben az előző években vagy akár évtizedekben sokmilliós gázsikkal léptek fel. Ha lesz majd egy kis időm, akkor biztosan el fogok morzsolni értük egy-egy könnycseppet…

cikkbe Hosok grafika

 - Jóval pozitívabb téma, hogy egy nagyon szimpatikus kezdeményezés is fűződik a Hősök vagytok megjelenéséhez, hiszen a dal teljes bevételét felajánlottátok. Bővebben kifejtenétek, hogy pontosan mi is ennek a menete, ki a kedvezményezett, és meddig tart ez a jótékonysági akció?

 Sz. Á.: - Nagyon köszönjük, ha így gondolod! Azt szoktuk mondani, hogy a Hősök vagytok több mint egy dal és klip, ezt egy összefogásnak szánjuk, ami a megjelenéssel egyszerre indult. Ez annyit takar, hogy a dal teljes digitális bevétele mellett kiadtunk egy támogatói pólót is, aminek megvásárlásával hozzá lehet járulni a jótékonysági kezdeményezésünkhöz.

 E. Zs.: - Pénzbeli és tárgyi adományokat is elfogadunk, az utóbbiakat licitálás formájában árverésre is bocsájtjuk. Reméljük, hogy szerény lehetőségeinkhez mérten jelentős összeg gyűlhet össze. Az említett tételekből befolyó összeget a Szent László kórház infektológiai osztálya számára ajánlottuk fel. Három hónapra tettük közzé jótékonysági felhívásunkat, vagyis július végéig tart, de ha az érdeklődés folyamatos marad, akkor akár meg is hosszabbítjuk.

 - Ezeknek a tárgyi- és licitfelajánlásoknak az árverése mikor indul, illetve a kifutásuk is hasonló, tehát mindent egyben szeretnétek majd átadni?

 Sz. Á.: - Az árverés pár napon belül elindul, létrehoztunk egy külön Facebook-csoportot erre a célra. Jó néhány érdekes tárgy már benne van a listában - például a 2018-as Nincs kegyelem turné egyénileg feliratozott zenekari zászlója. Ezeknek a zenekari tárgyaknak és ereklyéknek különös jelentőségük van. Csak egyetlen darab létezik belőlük, nagyon a szívünkhöz nőttek és nagyon megbecsült helyen vannak elhelyezve a próbatermünkben. Nehezen is döntöttük el, hogy árverésre bocsájtsuk ezeket.

 - A honlapotokon üvegzsebként, azaz mindenki számára nyilvános adatközléssel zajlik az egész folyamat. Eddig magánszemélyek felajánlásairól lehet olvasni. Ti mennyire bíztok abban, hogy más zenekarok, illetve vállalkozások, intézmények is az ügy mellé állnak?

 E. Zs.: - Nagyon fontosnak éreztük, hogy minden, a Hősök vagytok kezdeményezésünkkel kapcsolatos bevétel, adomány vagy licit tiszta és átlátható legyen. Ezért honlapunkon belül létrehoztunk egy külön oldalt az adatok közlésére, amit naponta frissítünk. Aki szeretné, pénzbeli adománya mellett a teljes nevét is szerepeltetjük, aki pedig inkognitóban akar maradni, azt is tiszteletben tartjuk és csak a monogramját szerepeltetjük.

 Sz. Á.: - A dal/klip/póló 25-én kora este jelenik meg, így nagyon nehéz megjósolni a felhívásunk kimenetelét. Azt látjuk, hogy már a megjelenés előtt rendkívül nagy volt az érdeklődés, közel járunk a 400.000 Ft-hoz. Mi már ezzel az összeggel is nagyon elégedettek vagyunk, hiszen ahogy az előzőekben említettem, a Nemzeti Hang zenekar csak ezeket a szerény eszközeit tudja az ügy mellé állítani.

Nagyon bízunk benne, hogy rajongóink mellett az általad felsorolt körök is támogatni fogják kezdeményezésünket és ezzel a járványban megfeszített egészségügyi munkát végzőket a Szent László kórházban. Zenekarok és vállalkozások is jelezték már, hogy csatlakozni kívánnak hozzánk. Ezzel kapcsolatosan elindultak az egyeztetések, reméljük a honlapunkon hamarosan ezek a nevek is meg tudnak majd jelenni, mint nagylelkű támogatók.

 - A koronavírus árnyékában milyennek látjátok a következő hónapokat, az őszt, a telet? A bizakodók táborához tartoztok, akik szerint nemsokára újra indulhat az élet, vagy úgy gondoljátok, hogy az idei évnek már lőttek, marad minden (közel) ugyanúgy, mint ahogy most a napjainkat éljük?

 Sz. Á.: - Sajnos, mi az utóbbi táborhoz tartozunk. A nyári fesztiválkoncertjeinknek már biztosan lőttek, de az őszi klubturnénk megtartásában még reménykedünk. Viszont, azt is látni kell, még ha a kormányzat nyár végén fel is oldja a tilalmat, el kell gondolkozni azon, hogy a koncertekre vajon az emberek el mernek-e majd jönni. Vagy inkább maradnak otthon, mert félni fognak még az idén rendezvényekre járni. Mi már lélekben felkészültünk arra is, hogy akár az egész 2020-as év koncertezés nélkül fog eltelni.