Különleges gazdasági övezet: az államtitkár hallgat, az érintettek szerint szinte bárkitől elvonhatnak

Különleges gazdasági övezet: az államtitkár hallgat, az érintettek szerint szinte bárkitől elvonhatnak

A gödi mintát másolva különleges gazdasági övezetek kijelöléséről nyújtott be törvényjavaslatot kedden késő éjjel Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes. Áprilisban a veszélyhelyzetre hivatkozva a tavalyi önkormányzati választáson ellenzéki vezetést választó Göd területén található Samsung-gyár 700 millió forintos iparűzési adóbevétele rendeleti úton a Fideszes többségű Pest megyei önkormányzathoz kerültek.

A gödi ügyet érintő kormányrendelet a 100 milliárd forintnál nagyobb beruházások esetében tette lehetővé az ipari övezet kijelölését és a megyei önkormányzat bevonását. A mostani javaslat azonban ezt az értékhatárt radikálisan, ötmilliárd forintra csökkentette. Ilyen értékrendben jóval több beruházás valósulhat meg országszerte, ami azt jelenti, hogy ha a parlament elfogadja az előterjesztést, akkor nagyon sok településtől vonhatják el az iparűzési adóból érkező bevétel egy részét.

A javaslatot Semjén Zsolt nyújtotta be, az indoklás szerint az előterjesztés célja a kiemelt gazdasági jelentőséggel bíró térségek gazdasági fejlődésének előmozdítása, a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek létesítése. 

Kerestük Pogácsás Tibort, a Belügyminisztérium, önkormányzati ügyekért felelős államtitkárát is, hogy több részletet tudjunk meg a mostani tervezetről. Az államtitkár telefonon azt kérte, írásban küldjük el kérdéseinket amit megtettünk, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Kérdéseink a következők voltak:

- Miért volt szükség erre a javaslatra, van-e már konkrét terv arra vonatkozóan, hogy hol lehetnek a jövőben     ilyen övezetek?
- Egy ilyen fontos előterjesztést miért nem előzte meg egyeztetés az önkormányzati érdekképviseletekkel?
- Kompenzálják-e az érintett önkormányzatokat a kieső iparűzési adó miatt? 
- Milyen kritériumok mentén állapították meg az 5 milliárd forintos értékhatárt?
- Mi a garancia arra, hogy a kormánypárti többségű megyei közgyűlések nem politikai alapon döntenek majd      az 5 milliárd feletti beruházásokról?
- A fideszes vezetésű önkormányzatoktól kapott-e már visszajelzést?

A nagy kérdés most az, hogy mit szólnak ehhez a fideszes önkormányzatok

- mondta az Alfahírnek Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének, elnöke. Gödöllő polgármestere szerint ez annak a kormányzati folyamatnak a része amely már évekkel korábban megkezdődött amikor egyre szűkítették az önkormányzati önállóságot és most ott tart, hogy az iparűzési adóbevételt írják át a megyére.

A megyei közgyűlés egy kormánypárti politikai testület, amely most gödi mintára politikai színezet alapján kerülheti meg azt a feltételt, hogy az iparűzési adó az önkormányzatokat illetné.

A polgármester szerint ez azt jelenti, hogy bizonyos települések kaphatnak majd pénzt a megyétől a befolyó iparűzési adókból, míg a gödi példa azt mutatja, hogy az ellenzéki önkormányzatoktól éppen hogy elvonhatják ezeket a bevételeket.

Teljesen átrendezi az önkormányzati jogköröket, hatásköröket és a bevételi struktúrákat.

- ezt már Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke mondta a javaslatról. Úgy vélte, a Semjén Zsolt által benyújtott tervezet alapjaiban billenti meg az első önkormányzati törvényt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ötmilliárd forint ma már nem túl nagy összeg egy komolyabb projektre, de nem mindegy hogy az hol valósulhat meg.

Mi annak szurkolunk, hogy ez a beruházás-tömeg, a leghátrányosabb területeken jelenjen meg, ugyanakkor a konvergenciaprogram sajnos azt mutatja, hogy például a nagy turisztikai beruházások nem a szegényebb régiókban valósulnak meg.

Tönkretennék az önkormányzatokat?

A Jobbik szerint a kormány javaslata nem más, mint veszélyhelyzet alatt egy újabb tőrdöfés a településeknek és újabb milliárdok az orbáni haveroknak.

Semjén Zsolt az éjszaka leple alatt 23:35-kor hadat üzent az önkormányzatoknak

- így fogalmazott Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője. A korábban alpolgármesterként és adószakértőként is dolgozó politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a lényegi különbség a gödi Samsung-beruházással kapcsolatos ügy és Semjén Zsolt beadványa között az, hogy a KDNP elnöke ezt törvénybe iktatná, míg a gödi ügyet, kormányrendelettel döntötték el.

Nem véletlen, hogy a fideszes vezetésű megyei önkormányzatokhoz kerül a települések pénze, ahogyan az sem véletlen, hogy mindezt akkor terjesztik elő amikor az önkormányzatok a járvány elleni védekezéssel és a munkahelyek megtartásával vannak elfoglalva."

A Jobbik képviselője jelezte, a jövő héten kezdődő parlamenti vitában nem hagyja szó nélkül, hogy Göd után még számos település bukhatja el bevételei jó részét. 

Tönkre akarják tenni az önkormányzatokat

- mondta az Alfahírnek Szél Bernadett, akinek a kérdésére nemrég elárulta az ombudsman, hogy a gödi eljárás teljesen jogszerű. A független országgyűlési képviselő szerint a kormány nem a munkahelyek megtartása miatt aggódik, hanem a kiosztható pénz feletti kontroll elvesztése miatt.

Kilóg a lóláb Semjén Zsolt előterjesztésében. Ennek a javaslatnak nincs más célja, mint az ellenzéki önkormányzatok korlátozása és nem utolsó sorban a renitens Fideszesek megfegyelmezése.


Szél szerint most meg kell szervezni egyfajta ellenállást az érintett önkormányzatoknak, mert ez az előterjesztés teljesen kicsontozza az önkormányzatiságot.

Semjén Zsolt egyébként április elején is beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely a járvány idejére megvonta volna a polgármesterek önálló döntési jogait, de ez még a Fidesz vezetésű önkormányzatoknak sem tetszett ezért egy nap után visszavonták a KDNP-s miniszterelnök-helyettes javaslatát.