Felfestésekkel akadályoznák meg Debrecenben a gyalogosgázolásokat

Felfestésekkel akadályoznák meg Debrecenben a gyalogosgázolásokat

A debreceni Jobbik IT tagjai korábban már több zebránál is figyelemfelkeltő jelzéseket fújtak fel, ezzel is ráirányítva a figyelmet arra, hogy a zebrán mobilozás és zenehallgatás nélkül menjenek át az emberek, ezzel is csökkentve egy gondatlan autós okozta gázolás esélyét.

Herpergel Róbert, a debreceni Jobbik alelnöke csütörtöki közleményében azt írta, Balázs Ákos alpolgármesterrel egyeztetett a közlekedésbiztonságot érintő kérdésekben, és a város pozitívan áll a probléma megoldásához.

„A beszélgetés kapcsán abban egyetértettünk, hogy a felfestések mikéntje nagyban függ attól, hogy milyen forgalmi tényezők játszanak szerepet az adott helyszínen. Például van-e iskola, óvoda az adott zebra közelében vagy egy szimplán nagyforgalmú átkelőről van szó”.

Herpergel közölte, legalább 3-4 féle megoldást vettek közösen számításba, ő például azt is javasolta, hogy érdemes a gépjárműoktatók véleményét is kérni, mert ők azok, akik ebben a témában elméleti és gyakorlati szakembereknek számítanak.