Így szivatják tovább Karácsonyt: 5 milliárdot oszthat szét Gulyás a kerületeknek

.
Karácsony Gergely és Gulyás Gergely november 6-án.

Miközben az ellenzéki vezetésű Fővárosi Önkormányzat szerint idén és jövőre több tízmilliárdos elvonással sújtja az Orbán-kormány a budapestieket, a 2021-es központi költségvetés egyik módosító-javaslata szerint Gulyás Gergely 5 milliárd forintot oszthat szét útépítésekre a kerületi önkormányzatok között – adta hírül a G7 a parlamenti honlapon is megjelent salátatörvény alapján.

A lap emlékeztet arra is, hogy ez az összeg közel azonos a kormány által a 23 budapesti kerülettől elvont gépjárműadó összegével. Az utolsó lezárt pénzügyi évben, 2018-ban 5,9 milliárd forint volt ebből az adónemből a kerületek bevétele. Így lényegében az idei elvonás egy részét jövőre visszaadják az önkormányzatoknak, ám az sehol sincs garantálva, hogy mindegyiknek.

Utak felújítása, épületek tatarozása és villamossínek cseréje maradhat el a fővárosban, a kormányzati elvonások miatt

Nemcsak a Lánchíd felújítása kérdéses, hanem még egy sor olyan fejlesztés, ami már régóta esedékes a fővárosban. A fő ok most is a pénz, pontosabban annak állandó hiánya. A jelenlegi helyzet az önkormányzati választás óta azonban mind gazdasági, mind pedig politikai értelemben más, mint a kormánnyal inkább többé, mint kevésbé együttműködő Tarlós István idején.

Ugyanis a módosító javaslat szövege szerint „a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős miniszter a budapesti kerületi önkormányzatok részére útfejlesztések és utak aszfaltozása céljából kérelem nélkül támogatást nyújt”.

Márpedig ez azt jelenti, hogy Gulyás annak adhat az 5 milliárd forintból, akinek csak akar, és felesleges kérelmeket benyújtani. Megteheti tehát akár azt is, hogy csak a fideszes vezetésű kerületek között osztja szét a pénzt.

Kimaradtak a turisztikai pénzosztásból az ellenzéki vezetésű városok

A 24.hu cikke alapján úgy tűnik, a kormány tovább bünteti az ellenzéki településeket. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója korábban azt mondta, egyetlen jó ötlet sem marad támogatás nélkül, és szigorúan szakmai szempontok alapján döntenek a források elosztásáról. Az online lap birtokába került adatok azonban azt mutatják, hogy

A miniszteri visszaosztás módszere azért is meglepő, mert a javaslat szerint az önkormányzatokkal megkötött szerződés aláírását követően 30 napon belül az összeg felét már át is utalja a kormány. Megkötés viszont, hogy a forrásokat december 31-ig fel kell használni. A G7 ezért meg is jegyezte, hogy a pénzt 2021-ben valószínűleg csak az az önkormányzat tudja elkölteni, amely már most készen áll az útfelújítás közbeszerzési eljárásainak a kiírására, hogy tavasszal indulhasson is az építkezéssel.