Államtitkár: Északkelet-Magyarországon gyakoribb az iskolai erőszak

Államtitkár: Északkelet-Magyarországon gyakoribb az iskolai erőszak

Az iskolai erőszak terén az ország északkeleti régiója magasabban reprezentált, mint a többi - mondta az oktatási államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán hozzátette: ugyanakkor az ország minden részében vannak olyan oktatási intézmények, ahol megalapozott az iskolaőrség bevezetése.

Közölte azt is, hogy az iskolaőröket a rendőrség toborozza majd, de ez még nem kezdődött el, hiszen az erről szóló törvényt pénteken szavazta meg az Országgyűlés. Amint hatályba lép a jogszabály, kezdődhet a toborzás is, hogy augusztusban elindulhasson az iskolaőrök képzése is - fűzte hozzá az államtitkár.

"Az állapotok elvadultak" - igent mondott az iskolaőrségre a Parlament

Az elmúlt 10 év kormányzati teljesítményének egyik legszomorúbb bizonyítványa, hogy a magyar közoktatás intézményeiben iskolaőrséget, azaz fizikai erőszakot kell bevetni a diákok és a pedagógusok védelme érdekében. Az utóbbi időben egyre jobban elharapódzó iskolai erőszak fékezésére a kormány úgy döntött, hogy bevezetik az iskolaőrséget.

Az iskolaőrök nem az intézmények alkalmazásában állnak majd, hanem a rendőrséghez tartoznak, és minden esetben együttműködési megállapodáshoz kötött a munkájuk - jelezte.

Maruzsa Zoltán kiemelte, hogy egyházi és magániskolákban egyelőre nem lesznek iskolaőrök, de ha később esetleg ezt kérik, akkor ott is lesz mód erre.

(MTI)