Még a fideszesek harmada szerint is több pénzt kéne adnia a kormánynak a Lánchíd felújítására 

Váralagút, Lánchíd

A fővárosi lakosság számára aligha kétséges, hogy politikai ügy lett a Lánchíd felújítása, 61 százalék szerint ugyanis a kormány a fővárost akarja nehéz helyzetbe hozni azzal, hogy nem emel a támogatási összegen - írja a Népszava a Publicus Intézet kutatása alapján.

Ebből kiderül, hogy hasonlóan vélekedik a kormánypárti szavazók negyede is. Politikai játszmának tudja be a szűk többség (53 százalék) azt is, hogy a főváros megtiltotta a Lánchíd bevonását az augusztus 20-i tűzijátékba az átkelő állapotára hivatkozva. 

Még a fideszesek harmada szerint is több pénzt kéne adnia a kormánynak a Lánchíd felújítására

A fővárosi lakosság számára aligha kétséges, hogy politikai ügy lett a Lánchíd felújítása, 61 százalék szerint ugyanis a kormány a fővárost akarja nehéz helyzetbe hozni azzal, hogy nem emel a támogatási összegen - írja a Népszava a Publicus Intézet kutatása alapján.

A Publicus Intézet felmérése szerint a budapestiek 70 százaléka szerint a kormánynak több pénzt kellene adnia az átkelő felújítására, mint az a 6 milliárd forint, amelyet még a korábbi Tarlós-kabinetnek ígért. A fideszes szavazók harmada is hasonlóan vélekedik, az ellenzéki táboron belül viszont elsöprő a többség (90-98 százalék), ráadásul a bizonytalanok háromnegyede is többet vár a kormánytól.

A kutatás szerint az átkelő használhatatlanná válását a lakosság 38 százaléka elsősorban a kormánynak róná fel, nagyjából 14 százalék tartaná felelősnek Tarlós István egykori főpolgármestert, Karácsony Gergelyt pedig 26 százalék okolná a kialakult helyzetért.

A budapestiek kétharmada szerint viszont Karácsonynak akkor is neki kell fognia a felújításhoz, ha az önkormányzat szerint nincs rá elég fedezet - ebben többség mutatkozik az ellenzéki szavazók között is - írja a lap.