Folyamatosan hazudnak a Jobbikról, most a köztévé ellen is pert nyertek

Folyamatosan hazudnak a Jobbikról, most a köztévé ellen is pert nyertek

Több száz jogerősen megnyert sajtópert követően továbbra is heti szinten döntenek úgy a bíróságok, hogy a Fidesz-közeli sajtóorgánumok valótlan híreket közöltek az ellenzék meghatározó pártjáról.

Az Alfahír értesülései szerint kedden újabb pereket nyert a Jobbik, és bár ezek egyelőre nem jogerősek, az eddig megismert gyakorlatok alapján aligha várható meglepetés az eljárásokban. Információink szerint az egyik perben a fideszes 888.hu maradt alul, mert azt híresztelték, hogy március végén ötmillió forintot költött a párt Jakab Péter Facebook-oldalán kampányra.

Ezen felül a közszolgálati televízió is vesztesen került ki első fokon a vele szemben indított perből, ami ahhoz köthető, hogy korábbi állításuk szerint Szapanyos Anett lett a párt sajtófőnöke, pedig nem.

A Jobbikkal szembeni fideszes médiahadjárat a 2018-as országgyűlési választások előtti kampányidőszakban érte el csúcspontját, de az ellenzéki párttal kapcsolatos dezinformációk a mai napig szerves részét képzik a kormánypárti propaganda eszköztárának, ami újabb és újabb vesztes pereket eredményez számukra.

A hírhamisítások azonban így is jó üzletet jelentenek a kormánypárthoz köthető és jellemzően minisztériumok valamint állami óriásvállalatok célzott reklámtámogatásaiból élő sajtótermékeknek, hiszen egy-egy karaktergyilkosságra használt álhírről csak jóval azt követően derül ki hivatalosan a hiteltelenség ténye, hogy az már kifejtette a szavazókra gyakorolt hatását az adott kampányok során.

Frissítés: Csütörtökön a Jobbik közleményt adott ki a két perrel kapcsolatban, ebben megerősítették a cikkünkben állítottakat. A közleményt változtatás nélkül közöljük:

A bíróságok nyári ítélkezési szünete előtti utolsó tárgyalási nap még elegendő volt arra a kormánymédiának, hogy két hatalmas hazugsága miatt pert veszítsen a Jobbikkal szemben.

Elsőként a 888.hu nevű oldal ellen nyert a Jobbik, mert a revolvermédia az elmúlt néhány évben igazat ritkán mondó Volner Jánosra hivatkozva azt írta le, hogy a magyar néppárt még márciusban egy hét alatt milliós nagyságrendben költött a kormánnyal szembeni Facebook-kampányra. Aztán jött az állami hírcsatorna, ahol a Ma reggel című műsorban hangzott el az a valótlan állítás, miszerint egy korábbi párbeszédes politikus lett a Jobbik Sajtóosztályának a vezetője. A szakmaiságot még csak hírből sem ismerő propagandacsatornán azután jelentették ki ezt, hogy a Jobbik már egy héttel korábbi sajtóközleményéből kiderült, hogy pontosan ki is tölti be ezt a tisztséget.

A magyar néppárt, a Jobbik a jövőben sem fogja hagyni, hogy a Fidesz cselédsajtója hazugságokkal traktálja a választókat, és minden esetben fel fog lépni a politikai megrendelésre készített hazugságcunami ellen!