Erdogan beintett a kereszténységnek

Erdogan beintett a kereszténységnek

Mint ismert, Erdogan török államfő nemrégiben úgy döntött, hogy a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyházat mecsetté alakítja át. Az Orbán Viktor által támogatott török kormányfő rendeletével a világörökséghez tartozó isztambuli épület megnyílt a muszlim közösségi imádkozások előtt, irányítása pedig a török vallásügyi hivatalhoz került.

Erdogan döntése után Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben, az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően a Hagia Sophia-ügy kapcsán úgy fogalmazott: a döntés elkerülhetetlenül felgyorsítja a bizalmatlanságot, elősegíti a vallási közösségek közötti megosztást, aláássa a párbeszédre és az együttműködésre irányuló erőfeszítéseiket.

Törökország válaszul azonban óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól. A török külügyminisztérium szóvivője, Hami Aksoy közleményben hangsúlyozta, hogy

senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait

– jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség. 

Aksoy hangsúlyozta:

az épület Törökország tulajdona, státuszának megváltoztatása pedig csakis Törökország szuverén joga.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője saját közösségi oldalán arról ír, hogy "a Hagia Szophia mecsetté alakítására az égvilágon semmi szükség nem volt a mai világban, amely egyébként is konfliktusoktól terhes." 

A jobboldali néppárt politikusa szerint nem csoda, hogy a lépés kiverte a biztosítékot a nyugati világban.

"Ez ugyanis egy több száz éves ellentét újbóli megnyitását jelenti. Egy rossz gesztus a nyugati világ felé, amelynek most Recep Tayyip Erdoğan török elnök beint, és azt üzeni, hogy akkor is azt csinál, amit csak akar – ismerős ez valahonnan?"

- tette fel a kérdést Gyöngyösi.

Hozzátette: lehetséges, hogy ez a lépés szerez Erdoğan elnöknek pár támogatót, de hosszú távon nem csak a kereszténység veszít, hanem Törökország is.

"Annyi plakát és propaganda ugyanis semelyik országban nincs, amely a gazdasági mélyrepülést és az annak nyomán kiélesedő társadalmi ellentéteket örökre elfedi"

- írta a Jobbik politikusa, kiemelve: Törökország ahogyan nem áll meg hosszan saját kulturális és vallási öröksége nélkül, ugyanúgy nem fog hosszan megállni partnerek nélkül.

Rámutatott, hogy Erdoğan elnök lépése sem Európában, sem Oroszországban nem váltott ki pozitív érzéseket.

"Az olyan populista vezetők feltétlen barátsága pedig, mint azé az Orbán Viktoré, aki máskor a kereszténység felkent védelmezőjének hirdeti magát, most pedig pártjával együtt szégyenletesen hallgat az ügyben, mert fontosabbak nekik a saját mutyijaik török üzletemberekkel – nos, az ő barátságukkal nem lehet túl messzire jutni."

- emelte ki Gyöngyösi Márton.

Frissítés

Az Országgyűlés alelnöke, Brenner Koloman írásbeli kérdéssel fordult Szijjártó Péter külügyminiszterhez, annak érdekében, hogy arról érdeklődjön mi a kormány álláspontja Erdogan keresztényellenes rendeletéről. 

Koloman kifejezte, hogy a Jobbik keresztényszociális alapon álló konzervatív pártként osztozik Ferenc pápa Őszentsége aggodalmában.

"Mind a világörökség, mind a kereszténység és az európai kultúra, mind pedig hazánk szempontjából fontosnak tartjuk, hogy ebben az ügyben a nemzetközi együttműködéseken túl Magyarország – Törökországgal való különleges kapcsolataira való tekintettel is – önállóan is egyértelműen megnyilvánuljon az ügyben."

- zárta írásbeli kérdését a Jobbik politikusa.