A koronavírus miatt idén elmarad Nobel-díjak ünnepélyes átadása

A koronavírus miatt idén elmarad Nobel-díjak ünnepélyes átadása

A koronavírus-járvány okozta félelmek miatt több mint fél évszázad után idén először nem rendezik meg Stockholmban a Nobel-díjak átadását - adta hírül kedden a Dagens Nyheter című svéd napilap.

A 2020. évi Nobel-díjak nyerteseit ősszel ki fogják hirdetni, de a bankett, amelyet hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendeznek mintegy 1300 vendég részvételével, elmarad.

"Két probléma is van. Ilyen sok embert nem lehet egymás mellé leültetni. És az is bizonytalan, hogy érkezhetnek-e akkor Svédországba emberek"

- mondta Lars Heikensten, a Nobel Alapítvány elnöke a napilapnak.

Utoljára 1956-ban mondták le a bankettet a Magyarország elleni szovjet invázió elleni tiltakozásul, és az első és a második világháború alatt sem rendezték meg.

(MTI)