A kormányfő súlyáért aggódik egy Fidesz-közeli csipet-csapat

A kormányfő súlyáért aggódik egy Fidesz-közeli csipet-csapat

A finoman szólva is „érdekes” közleményeivel előálló Honfoglalás 2000 Egyesület kiáltványai mindig megmosolyogtatják az azt olvasó újságírókat. A csoport felvetette már, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kapjon Nobel-békedíjat, nem túl magas tudományos igényességgel megállapították, hogy míg a magyarok boldogok, addig a fiatalok csak a mobiljukat nyomkodják, míg szeptemberben már-már szerelmi vallomásnak beillő üzenetben gratuláltak Orbán Fidesz-elnöki újraválasztásához.

Most Orbán Viktornénak (sic!) írtak nyílt levelet, melyben az utóbbi időben egyre jobban pocakosodó kormányfő súlyfeleslege miatt aggódnak. Az írást – melyben még divattanácsot (!) is olvashatunk – mi most betűhíven közöljük, szórakozzanak jól kedves Olvasóink is!

HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: LEVÉL A FELESÉGNEK

A civil szervezet és a magyarok milliói tisztelik, szeretik az elért eredményes munkája miatt is a Miniszterelnök Urat. Úgy gondoljuk, hogy aki egy ország döntő többségének bizalmát élvezi, annak kötelessége odafigyelni egészségére, például a napi kalória bevitelre, nem kockáztathatja egészségét súlyfölösleggel, de a róla kialakult – úgymond látképre is vigyáznia kell.

Jelen levelünkben arra kérjük Orbán Viktorné Asszonyt, hogy továbbra is viselje gondját férjének, és beszélje meg vele, hogy az XXL méretű öltönye helyett a karcsúbb, XL-t részesítse előnyben. A Miniszterelnök Úr sportember, rajong a fociért, bizonyára jól érzi magát a fiatalok társaságában, ugyanakkor jó példát kell felmutatnia kondíciója tekintetében is!

Magyarország kis ország, de miniszterelnökünknek köszönhetően súlyunk, befolyásunk megnőtt a nagyvilág szemében! Ezt a pozíciót szeretnénk megtartani, ezért bátorkodunk levelünket eljuttatni a címzetthez. A Miniszterelnök Úr Európa meghatározó személyisége,s figyel rá az egész Világ!

Bízunk benne, hogy jó szándékból fakadó levelünket sem Orbán Úr, sem pedig kedves Felsége (sic!) nem érti félre! Jó egészséget, és további sikeres ország-építő munkát kíván az Orbán családnak:

Szilvásy György, elnök
a Honfoglalás 2000 Egyesület tagsága nevében is.

Eközben a 444 arra hívta fel a figyelmet, hogy Pavlo R. Blavatskyy, az üzleti tudományok terén posztgraduális képzést nyújtó Montpellier Business School kutatója megállapította:

összefüggés áll fenn a korrupció és a politikusok elhízása között!