Nem mosolyognak a fiatalok a fideszes nyugdíjasszervezetre

Döbbenetes eredményre jutott a hazai kutatás.

Nagyon súlyos közleményt adott ki a korábban Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak Nobel-békedíjat kérő Honfoglalás 2000 Egyesület. A Fidesz-kormány mellett rendszeresen kiálló nyugdíjasszervezet ezúttal egy szociológiai projektbe fogott, amiből két konklúziót vontak le:

1. a magyar emberek boldogok, mert jó a kormányuk,

2. de a fiatalok csak a mobiljukat nyomkodják.

A Honfoglalás 2000 összefoglalta, hogy a mediterrán országokban vidámabbak, északon hallgatagok, zárkózottabbak az emberek, míg mi, magyarok inkább a déliekhez állunk közelebb,

„de nálunk is sok a mogorva ember”.

Közölték, hogy ők már fél éve tesztelik a magyar embereket azzal, hogy rámosolyognak egy-egy utasra a járműveken, a pénztárosra, az eladóra a boltban, ismeretlen emberekre az orvosi váróban, és így tovább. Megállapították, hogy a külföldiek „szinte 100 százaléka veszi a lapot”, és a magyarok többsége is, főleg a nők, de:

„a fiatalok egy része közömbös: nyomkodják a mobilt és nézegetik saját magukat a kütyün.”

- fogalmaznak lesújtóan „ezekről a mai fiatalokról”. Talán meg kéne húzni a pajeszukat, hiszen úgysem voltak katonák.

Pedig valójában mosolyoghatnának is, hiszen a Honfoglalás 2000 szerint

„a magyarok elégedettek a sorsukkal: nyugalomban élnek, van munkájuk, érzik, hogy gyarapodnak, már csak egy kis barátságos mosolyt kell az arcukra csalni.”

Úgy legyen, úgy legyen!