Bíró László: Ne kényszerítsék arra a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat, hogy megsemmisítsék a szőlőt!

Bíró László: Ne kényszerítsék arra a tokaj-hegyaljai gazdálkodókat, hogy megsemmisítsék a szőlőt!

Bíró László, az ellenzéki pártok támogatásával a borsodi időközin induló országgyűlési képviselőjelölt hangsúlyozta, a magyar kormánynak továbbra sincs semmilyen programja a hazai szőlőágazat számára.

Tokaj-Hegyalját ez a probléma különösen fájó módon érintette.

Az Orbán-kormány tavalyhoz hasonlóan idén is elrendelte az úgynevezett zöldszüretet, amit - Bíró László szavaival - úgy lehet legegyszerűbben összefoglalni, hogy 

meg kell semmisítenie a magyar gazdálkodónak, a magyar szőlőtermelőnek a szőlőt, amit megtermelt.

"Fájó szívvel, de megteszik, mert más lehetőségük nincsen"

- tette hozzá a jobbikos politikus. 

Az a szőlő, amit nem semmisítettek meg, a tőkén fagyott el a tokaji dűnéken

Kívülálló ritkán látja a téli Tokajt, és bár a hólepte dűnék, hegyoldalak látványa egészen magával ragadó, 2019 decemberében mégis egy eddig nem látott szomorú arcát mutatta a magyar kultúra, illetve a világörökség része. A zöldszüret példátlan pusztítása után tőkén maradt bogyókat most az első idei hó fedte be - és ítélte lassú fagyhalálra.

Bíró László szerint szükség lenne további borfeldolgozók létesítésére, illetve azok a borfeldolgozóknak, amelyek már működnek, kötelező legyen felvásárolni a termést, és

ne pedig arra kényszerítsék a gazdákat, hogy megsemmisítsék "a gyönyörű szép szőlőfürtöket itt, Tokaj-Hegyalján".

Az agrárpolitikus továbbá kiegészítené azzal is a belpiaci intézkedéseket, hogy a magyar szőlőből ne csak bort, hanem akár sűrítményt, szörpöt, vagy szőlőcukrot is készítsenek, illetve továbbra is azt szorgalmazza, hogy a Tokaj-Hegyalján megtermelt egészséges szőlő jusson el a közétkeztetésbe, az iskolákba, az óvodákba. 

Miközben 450 ezer mázsa magyar szőlőt megsemmisítettek, több mint tízszer annyi bort importáltunk

Komoly csapást szenvedett a magyar szőlésztársadalom 2019-ben, az alacsony felvásárlási árak, felvásárlóknak való kitettség, illetve a zöldszüret mellett most már a hivatalos adatok is kimutatták, borzasztóan megemelkedett az import borok mennyisége. Nagy István agrárminiszter még augusztus elején ismerte el, hogy

Bíró László, illetve a Jobbik másik szakpolitikusa, Magyar Zoltán erre már tavaly is felszólította a kormányzatot, amikor az ország történetében először zöldszüretet rendeltek el hazánkban. A 2019-es zöldszüret keretében

3536 hektáron mintegy 450 ezer mázsa magyar szőlőt szüreteltek le zölden, mindezt azzal magyarázva, hogy az uniós piac telített, így nem volt más választás, mint a bogyók "megsemmisítése".

Idén az Orbán-kormány a zöldszüretet és a krízislepárlást a koronavírus-járvánnyal is magyarázza.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/9uWF6x7bztI.jpg?itok=P7Kv5KXh","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=9uWF6x7bztI&feature=emb_title","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókörzetében folytatódik ez a furcsa választási kampány. Az ellenzéki jelölt, Bíró László indulását megóvta a Fidesz, így még nem tudta el kezdeni az ajánlások gyűjtését, míg a Fidesz-KDNP jelöltje, Koncz Zsófia továbbra sem állt elő semmilyen programmal, és egyelőre csak annyit tudni róla, hogy ő a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, a néhai Koncz Ferencnek a lánya. Az időközi országgyűlési szavazás október 11-én lesz.