Hiába a Fidesz óvása, Bíró László elindul a borsodi időközin

A Kúria péntek kora délután helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, miszerint Bíró László, az ellenzék által támogatott jelölt nem indulhat el a Jobbik logója alatt, így nem indulhat el összellenzékiként az október 11-i Borsod 6-os időközi országgyűlési választáson.

A Kúria helybenhagyta a Fidesz érveit

A Kúria indoklása gyakorlatilag megerősítette a Fidesz korábbi óvását, annak ellenére, hogy elismerték, Jakab Péter Jobbik-elnök valóban kézhez kapta a végzést arról, hogy ő a Jobbik elnöke. Sőt, még azt is leírták, hogy az NVB is tudomást szerzett erről a tényről.

Mint írták, a kérelmező érvelése szerint

a Fővárosi Törvényszék válaszának kézhezvételét követően az NVB hivatalos tudomást szerzett a közhiteles nyilvántartással ellentétes adatokról,

így meg kellett volna állapítania Gyöngyösi Márton aláírási jogosultságát, és így a Jobbik jelölőszervezetként való nyilvántartásba vételét nem utasíthatta volna vissza, azonban az NVI és NVB, mint a választási ügyekben eljáró szervek és a választási döntések jogszerűségét vizsgáló Kúria nem vehetik át a civil szervezetek nyilvántartását végző bíróság hatáskörét, és a közhiteles nyilvántartás adataival szemben a változásbejegyzési kérelmet, annak mellékletéül szolgáló okiratokat maguk nem értékelhetik,  polgári jogi kérdésekben megállapításokat nem tehetnek. A választási iroda a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában ellenőrzi, vagyis a választási ügyekben alapvetően és elsődlegesen e közhiteles nyilvántartás adataira kell támaszkodni.

Tehát, hiába tudja mindenki, hogy ki a Jobbik elnöke, ha az nem szerepel a bíróság honlapján, nincs mit tenni....

Ezt az ellentmondást érzeve a Kúria is hangsúlyozza, hogy a jelen esetben ugyan rendelkezésre áll a Fővárosi Törvényszék 7.Pk.60.836/2003/74. számú végzése, amely a változásbejegyzési kérelmet elbírálta, a végzés azonban a mai napig nem emelkedett jogerőre. Jogerő hiányában pedig a végzésben szereplő adatok nem vehetők figyelembe. A közhiteles nyilvántartás adataival szemben ugyan helye van  ellenbizonyításnak, azonban a nem jogerős végzésben foglaltak nem elegendőek a közhiteles nyilvántartás adataival szembeni sikeres ellenbizonyításhoz. Más lenne a helyzet akkor, ha a Fővárosi Törvényszék július 7-én megküldött végzése időközben jogerőre emelkedett volna, mert a jogerős végzést a közhiteles nyilvántartás adatainak cáfolatára el lehetne fogadni. Azonban ez még mindig nem történt meg az elmúlt másfél hónap során.

A Kúria továbbá megállapította azt is, hogy az ítélkezési szünet időtartama nem számít bele a fellebbezési határidőbe.

"Azt, hogy a kérelmező a változásbejegyzési kérelmet határidőben benyújtotta-e, a Kúria nem vizsgálta, mert az a jelen esetben relevanciával nem bír, jelentősége kizárólag annak van, hogy a változásbejegyzési kérelemnek helyt adó bírósági végzéssel megállapított adatok jogerő hiányában a közhiteles nyilvántartásban nem szerepelnek" - indokolta még a döntés.

Nem engedi Bíró László indulását a Nemzeti Választási Bizottság, a Jobbik a Kúriához fordul

Ha azt hiszik, hogy feladjuk, tévednek! - írta közösségi oldalán Jakab Péter a Jobbik elnöke, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) helyt adott a Fidesz fellebbezésének. Ez pedig azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-s többségű testület, továbbra sem engedi, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elinduljon az október 11-i időközi országgyűlési választáson.

Nincs jogorvoslat

Az ügy előzménye, hogy a tiszaújvárosi országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság augusztus 18-án vette nyilvántartásba jelölőszervezetként több más párt mellett a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is. Határozatában a bizottság elismerte, hogy a párt bejelentését intéző képviselő megbízatása ugyan május 12-én megszűnt, de a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséről szóló törvény szerint amennyiben a veszélyhelyzet alatt szűnik meg a megbízatása, akkor az a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig még fennmarad.A bizottság ez alapján úgy ítélte meg, a bejelentés megfelel a törvényi előírásoknak, és nyilvántartásba vette a pártot jelölőszervezetként. A Fidesz azonban jogorvoslati kérelmet nyújtott be, arra hivatkozva, hogy a szervezet nyilvántartásba vételi kérelmét nem a képviseletre jogosult személy nyújtotta be.

Az NVB hétfői ülésén 6:5 arányban végül úgy döntött, hibázott a tiszaújvárosi választási bizottság a nyilvántartásba vételkor. Indoklásuk szerint, bár a képviselő megbízatása a veszélyhelyzet alatt szűnt meg, de a Jobbik szerintük már január 25-én döntött az új képviselők megválasztásáról. A döntés alapján hivatalosan Jakab Péter nem a Jobbik elnöke, pedig már január 25-én megválasztotta a kongresszus. A politikus erről július 7-én kapott jogerős végzést, de ennek átvezetése még mindig nem történt meg a birosag.hu oldalra.A Jobbik ezután fordult a Kúriához jogorvoslatért.

A Kúria döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye.