Oroszország mellett India is aranyérmet kap az első online sakkolimpián

Oroszország mellett India is aranyérmet kap az első online sakkolimpián

A vasárnapi döntőben India csapatát felülmúlva Oroszország nyerte az első online sakkolimpiát, de

a nemzetközi szövetség végül a "vesztesnek" is aranyérmet ad, mivel a második fordulóban az internetes kapcsolat megszakadása miatt maradt alul az ázsiai csapat.

A rendhagyó sakkolimpiát azért írták ki, mert az idei, moszkvai viadalt a koronavírus-járvány miatt 2021-re kellett halasztani. A csapatokat négy helyett hat játékos, három-három férfi és nő alkotta. A válogatottak csoportmérkőzésekkel kezdtek, az elsők rögtön a negyeddöntőbe jutottak, míg a másodikok a harmadikokkal keresztbejátszottak a nyolc közé jutásért, onnantól pedig dupla fordulós, egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek.

A finálé első felvonásában az indiaiak vezették a világos bábukat, valamennyi táblánál remivel zárult a parti. A fordított felállásban Alekszandra Gorjacskina begyűjtötte a teljes pontot, másik három párharc döntetlen lett.

A két ifjúsági partiban megszakadt a kapcsolat, ezért Andrej Eszipenko és Polina Suvalova kapta a győzelmet, de később óvtak az indiaiak, melynek eredményeként végül ők is aranyérmesek lettek.

A magyarok a negyeddöntőben a későbbi győztes oroszoktól kaptak ki a 163 csapat részvételével megrendezett tornán.

(MTI/dpa)