Róna Péter: a devizás jóvátételt a bankoknak kell viselniük, ehhez a költségvetésnek nincs semmi köze!

Róna Péter: a devizás jóvátételt a bankoknak kell viselniük, ehhez a költségvetésnek nincs semmi köze!

A jogász-közgazdász professzor szerint az Európai Unió Bíróságának döntése semmisnek minősítette a devizahiteles törvényeket, a devizás hitelszerződések sosem voltak érvényesek.

Az Európai Unió Bírósága (EUB) egyértelműen semmisnek minősítette a devizahiteles törvényeket – jelentette ki Róna Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A jogász, közgazdász professzor úgy látja, emiatt nincs törvényalkotási kötelezettsége az Országgyűlésnek, legfeljebb annyi, hogy formálisan is törli ezeket a jogszabályokat.

A szakember szerint a bankok dolga is teljesen egyértelmű az EUB döntése alapján: a fogyasztó azzal a forintösszeggel tartozik, amit folyósítottak neki, amit ezen felül bármilyen jogcímen kifizetett a hitelfelvevő, azzal az összeggel a bank tartozik.

Róna Péter aláhúzta:

az EUB döntése nem egyedi döntés, annak kötelező hatálya van az Európai Unió valamennyi tagállamában.

Hozzáfűzte, a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) a róla szóló törvény kötelezi arra, hogy végrehajtsa az EUB határozatát, sőt az MNB-nek kötelessége a bankokat az uniós jog tiszteletben tartására kényszerítenie. Róna Péter azt is megerősítette,

az EUB döntése alapján nem a fogyasztónak kellene pereskednie, hanem a banknak kellene elszámolnia a hitelfelvevő felé!

A közgazdász szerint úgy kell eljárni, hogy a hitelfelvevő (akár ügyvédi) felszólító levelet ír a hitelt nyújtó bankjának, melyben rögzíti, ő mekkora összeget kapott kézhez, mennyit fizetett, és felszólítja a bankot a különbözet átutalására.

A szakember kiemelte, ez akkor is igaz, ha már lezárult a hitel, mivel

a devizahitel-szerződés sosem volt érvényes.

Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter terve szerint a devizakárosultak az államtól apanázs formájában kaphatnának valamennyi jóvátételt, Róna közölte, ő ezt helyteleníti. Mint fogalmazott: a kár

„nem a költségvetés, azaz az adófizetők sara, hanem a bankoké”.

A jogász-közgazdász szerint

a jóvátételt száz százalékig a bankoknak kell viselniük, ehhez a költségvetésnek nincs semmi köze!

Rosszallását fejezte ki, hogy Magyar Péter a „megoldjuk okosban” hozzáállást tanúsította ahelyett, hogy kiállna a jogállamiság mellett mely szerint a törvényeket be kell tartani.

Róna Péter szerint Magyar Péternek inkább fel kellett volna szólítania az MNB-t, hogy végezze a dolgát, ha pedig nem, akkor „a választások után lesz velük dolga”.

Arra a felvetésre, hogy a bankrendszert esetleg összedöntheti, ha az összes devizahitel-szerződést az EUB ítéletének megfelelően kell kezelni, Róna Péter azt mondta, ilyen számításokat sem az MNB, sem a Bankszövetség nem hozott nyilvánosságra. Ám ha így is lenne, az sem lenne indok arra, hogy a hatályos uniós jogszabályokat ne tartsák be.