A fideszes Koncz Zsófia gyerekekkel kampányol Borsodban, és füllentett a polgármesterről is

A fideszes Koncz Zsófia gyerekekkel kampányol Borsodban, és füllentett a polgármesterről is

Ahogyan arról korábban írtunk, Koncz Zsófia le van maradva a Borsod megyei időközi választás kampányában. Ennek fő oka, hogy szinte csak olyan eseményeken szerepel, ahol kontrollált körülmények között, még véletlenül se tehetnének fel neki kritikus kérdéseket. Ilyen volt a legutóbbi szikszói kiruccanása is, ahol a fideszes polgármesteren és a saját kampánystábján kívül más nem volt jelen a városháza irodájában.

Ha a Fidesz borsodi jelöltje valahol mégis megjelenik, ott legfeljebb néhány percet tölt el, hogy olyan semmitmondó üzenetekkel próbálja jobb belátásra bírni a Fidesztől elfordult választókat, mint például az önkormányzati választásokból megismert, de az eredmények alapján már akkor is kevésnek bizonyuló "Folytassuk együtt a megkezdett munkát!" szlogen.

Néhány napja már gyerekekkel is népszerűsítette önmagát és pártját egy szerencsi játszótéren. Ott éppen a játszótér egyik padját festette, de arra nagyon ügyelt, hogy ne festékezze össze a ruháját. A hajára viszont a fotósa kent egy kevéske sárga festéket, hogy hiteles legyen az a szűk negyedóra, amit a játszótéren töltött - mesélték lapunknak. 

Egyszer csak megérkezett. Ez a "Szeretlek Szerencs" civil szervezet akciója volt, tehát nem politikai és főleg nem kampány rendezvény. Koncz Zsófia azonban nem kérdezett meg senkit arról, hogy készíthet-e fotót.

- mondta az Alfahírnek Boros Zoltán, aki éppen a helyszínen volt.

Én is ott voltam festettem, amikor oda pofátlankodott a gyerekekhez, akik nyilván nem is értették, hogy mi ez az egész, a szüleik sem. Nem az a gond, hogy megjelent hanem, hogy saját politikai céljaira használta fel gyerekeket és a civilek kezdeményezését. A kommentemet pedig nagyon gyorsan törölték a fideszes jelölt közösségi oldaláról. Erre számítva lefényképeztem a hozzászólásomat

- tette hozzá Boros Zoltán.

Koncz Zsófia jelezte korábban, hogy érkezni fog, de nem marad sokáig

- mondta az Alfahír érdeklődésére Nyíri Tibor, Szerencs független polgármestere.

Ugyanakkor cáfolta Koncz Zsófia azon állítását, miszerint a fideszes politikust Nyíri invitálta a játszótérre festeni.

ezt az egyik önkormányzati képviselővel egyeztette Koncz Zsófia, de én sem tiltakoztam ellene. A gyerekekkel való fényképezkedéséért szerintem a fotós, illetve a képeket közzé tevők felelősek

- zárta rövidre a polgármester.

Kerítést és hajat is festettünk Szerencsen. 😉 Gyermekkorom óta szívesen veszek részt közösségi kezdeményezésekben, így...

Közzétette: Koncz Zsófia – 2020. augusztus 30., vasárnap

Egyébként Koncz Zsófia váratlan szerencsi szereplése egy igen érdekes motívuma a választási kampányának. Több olyan információ is eljutott az Alfahírhez, hogy a térség polgármesterei, képviselői nem kifejezetten örülnek annak, hogy a Fidesz Egyesült Államokból hazarendelt ifjú, és egyébként tapasztalatlannak tűnő politikusának a szimpla biodíszletei. Főleg egy olyan kampányban, ahol a kormánypárti jelölt továbbra sem állt elő konkrét választási programmal.

Koncz Zsófia hivatkozása a szerencsi polgármesterre azért is érdekes, mert Nyíri Tibor és a néhai Koncz Ferenc között komoly politikai ellentét alakult ki a 2018-as országgyűlési választásokat követően. Koncz Zsófia édesapja vezette korábban Szerencs városát, ám miután bejutott a parlamentbe, időközi választásokat írtak ki a borsodi településen, amit az akkor még fideszes alpolgármester, Nyíri Tibor kihívó nélkül megnyert. Csakhogy Koncz nem akarta elengedni a várost, Nyíri viszont nem akart az elődje bábja lenni, így végül 2019-ben a Fidesz nem a hivatalban lévő Nyírit támogatta, hanem Egeli Zsoltot. Ám hiába kampányolt még Orbán Viktor is Egeli mellett, a Fidesz elvesztette Szerencset: Nyíri lett a független polgármester, és csak az ő csapata jutott be az önkormányzati képviselő-testületbe is. Ami azt jelenti, hogy jelzésértékű módon, a korábban Szerencset uraló Fidesz egyetlen egy képviselőt sem volt képes bejuttatni a szerencsi városvezetésbe.

Politikai pedofília

Emlékezetes, a 2018-as országgyűlési és a 2019-es önkormányzati választás kampányában a kormánypárti politikusok, egészen Orbán Viktorig olyan mélyen merítkeztek meg a politikai pedofiliában, hogy az még a Nemzeti Választási Bizottságnál is kiverte a biztosítékot. A miniszterelnöknek 350 ezer forintos bírságot kellett fizetnie az elhíresült óvodai látogatása és videója után és közel ekkora bírságot szabtak ki Hoppál Péterre is, aki a kampánya során arról posztolt képeket, hogy gyerekeknek ad át ajándékot.

A teljesség igénye nélkül, Rogán László, Budakalász fideszes polgármestere óvodásokkal ölelkezett, Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő kivezényeltette a szigetbecsei ovisokat, hogy előttük végezze el az első kapavágásokat az épülő óvoda területén. 

A szexbotrányába belebukott Borkai Zsolt fél éven belül másodszor is átadott egy futópályát úgy, hogy oda a szülők tudta és engedélye nélkül kivezényelték a kisiskolásokat is. Fercsák Róbert, Baja fideszes polgármestere pedig először bölcsődésekkel, később pedig ovisokkal pózolt.

Egy gyerek nem eszköz, nem díszlet, hanem jogokkal rendelkező állampolgár. Nem lehet kihasználni és politikai előnyökhöz jutni gyerekeken keresztül.

- írta a 2018-as országgyűlési választások kapcsán, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány. A civil szervezet még egy ötpontos szakmai segédanyagot is elkészített, de a Fidesz kampány irányítói válaszra sem méltatták.

A Hintalovon egyébként egyértelműen fogalmaz:

„Ne azért legyen benne egy gyerek egy kampányban, mert gyerek, hanem mert üzenete van, amit közvetíteni szeretne. Ha egy gyereknek nem a véleménye és tapasztalata számít, akkor az nem lehet más, mint kizsákmányolás.”

A gyermekjogi szakemberek egy 5 pontos ajánlást is megfogalmaztak, melyek útmutatóul szolgálnak a gyerekek közéletben játszott szerepéről és politikai kommunikációban való részvételéről.

  1. A gyerekeket védeni kell a manipulációtól. A választási kampányoknak ők nem célcsoportjai.
  2. A gyereknek joguk van a megfelelő tájékoztatásra a politikáról. Segíteni kell őket, hogy megértsék a politika és pártpolitika szerepét a közélet alakításában.
  3. A gyerekek nem használhatók politikai célokra.
  4. A gyerekek nem közszereplők: személyes adataik, képmásuk felhasználása sértheti jogaikat és legjobb érdeküket.
  5. A gyerekeknek vannak polgári jogaik, és részt vehetnek az őket érintő közéleti kérdésekben.