Ez a demokrácia!

SZFE
Sarkadi-Illyés Csaba / Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

"aki kirekeszt és politikai és világnézeti kategóriaként használja a keresztényi jelzőt, az rosszul használja".

Miért más a Színművészeti Egyetemmel kapcsolatos tiltakozás, mint az elmúlt évek közéleti megmozdulásai? Más? Nem biztos, hogy más. A közvélemény állapotának megváltozása is hozhatja azt, hogy hasonló értékű, erősségű, kimenetelű kezdeményezéseket már másként értékelünk. A társadalmi közhangulat változását illetően egyre biztosabb vagyok, de látok sok fontos újdonságot a színművészetis diákok kiállásában is.

A színművészetis diákok nem a jogállam helyreállításáért, nem a teljes magyar sajtó függetlenségének erősödéséért, nem az összes kilakoltatás felfüggesztéséért, nem a hajléktalanság vagy a szegregátumok felszámolásáért, nem a menekültekkel szembeni emberségesebb állami szerepvállalásért, hanem egy konkrét részügyért szálltak síkra: saját egyetemük szabadságáért. Az imént felsorolt értékek, amelyekért rendre tüntetések szerveződnek hazánkban, fontosak és méltók arra, hogy zászlókon szerepeljenek. Témájukban viszont hatalmasak. Ahhoz, hogy ezekben a kérdésekben az utca embere hatást tudjon gyakorolni az egyre erősebb kőfallal körülvett államra, ahhoz kritikus sokaság kell. A kritikus sokaság utcára vonulása pedig nem a szervezők ügyességén múlik, hanem a társadalom fogékonyságán, a történelmi idő minőségén, a politikai széljárás változásán, legalább a változás illúzióját kell ahhoz szimatolni a levegőben. Tehát nem, vagy nemcsak a közélet iránt felelős aktív állampolgárok egy adott csoportján múlik, hanem egy szubjektív, tudatosan szinte előidézhetetlen jelenségen is.

Ezzel teljesen ellentétes a Színművészeti Egyetem hallgatóinak akciója. Konkrét. Lehatárolt. És időben sem tűr halogatást. A tanév szeptemberben elindul (legalábbis elindult volna). Ha tiltakoznak az egyetem átszervezésének mikéntje ellen, akkor azt nem lehet tanév elindulása után elkezdeni. Nincs mit halogatni. Nem lehet egy homályos határidővel a messzi jövőbe tolni az ellenállás kockázatát azzal a címszóval, hogy „majd az első vörösvonal átlépésekor”. A tanév elindulása előtt fogtak hozzá, és nem is engedték átlépni a vörösvonalat, az egyetem bejáratát az új kuratóriumnak. Ahogy a legújabb kancellárnak sem, hiába érvel a volt katona, Szarka Gábor éppen a jogállami normák betartásával.

A diákok akciója lehatárolt, hiszen 13 pontban fogalmazták meg a céljaikat, amelyek szintén nem a világbékéről, hanem csak és kizárólag a Színművészeti Egyetemről szólnak. A pontjaik konkrétak. Szó sincs benne olyan megfoghatatlan, számonkérhetetlen és párbeszédre alkalmatlan állításokról, minthogy legyen markánsabb a nemzeti és keresztény arcéle az oktatásnak. Az utóbbi egy lózung. Ráadásul vissza is él ezzel a két értékkel, aki úgy használja, hogy lövészárkában mögéjük bújik. Ezzel szemben „a kuratórium lemondása”, „a szenátus jogköreinek helyreállítása”, és ezekhez hasonló egyértelmű követeléseket fogalmazott meg a blokádot szervező diákság.

Ez a demokrácia! Legalább is ez a demokratikus magatartás gyenge (vagy ahogy mostanában inkább jellemzett: beteg) demokratikus keretek között. Az egyéni személyiségfejlődésnél vagy profitorientált vállalatoknál már ismert szabály az, hogy konkrét célokat kell megfogalmazni. Nehezen megragadható, nehezen számszerűsíthető, nehezen számonkérhető célkitűzések kevesek a motivációhoz. Nem lehet bennük nyomon követni az előrelépést. És ritkán kecsegtetnek a teljesülés reményével. Ami az egyéni életünkre vagy a sikeres gazdasági szereplőkre igaz, miért ne volna igaz társas, politikai életünkre is?

Természetesen az életünk irányát nehezen konkretizálható, nehezen számszerűsíthető és nehezen számonkérhető magasztos eszmék alapozzák meg. De hogy ezek a hétköznapokban valóban tettekre is váljanak, ahhoz e magasztos eszmék konkrét kifejtése is kell. Mert könnyű ráfogni bármire, ami nekünk tetsző, hogy az keresztényi és nemzeti, de lehet, hogy ezek a jelzők valójában csak köntösül szolgálnak a számunkra arra, amit másként úgy fordíthatnánk le, hogy „önös, önző, hatalmi érdek”. Mi vagyunk az, ami nemzeti és keresztény, akik nem mi vagyunk, azok meg nemzetietlenek és keresztényietlenek, hiába legyenek a népművészet szerelmesei, vagy hiába énekeljék gyönyörűen Mozart Dona nobis pacem dalát.

Legszebb eszméinkkel, de a demokráciával kapcsolatban sem lehetünk ennyire slendriának! Tudnunk kell, hogy aki kirekeszt és politikai és világnézeti kategóriaként használja a keresztényi jelzőt, az rosszul használja. Aki önkényesen kirekeszt bárkit a nemzetből, az szintén. De a demokráciával kapcsolatban is igényesebbeknek kell lennünk. Először is, azt sem szabad megosztó jelzőként használni, és önkényesen megvonni bárkitől. Attól még, hogy egy adott állampolgár egy tette antidemokratikus – pl. ahogy Vidnyánszky teret foglalna a Színművészetiben is –, az nem jelenti azt, hogy tudatosan egy diktatúrát építene. Konkretizálnunk kell, mit jelent a demokrácia, és konkrét tettekben kell azt építenünk, megélnünk. Tanuljuk el ezt a színművészetis diákoktól!

És ha már tanulás… Zárásként álljon itt egy üzenet, amit egy színművészetis diák, de nem a Színművészeti Egyetem, hanem a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színi növendéke, Bergendi Balázs fogalmazott meg a Partizán műsorában blokádot szervező hallgatóknak. Ez az érett gondolkodás egy friss diplomás honfitársunktól önmagában is reményre ad okot: „Azt látom, hogy a sérelmek, a bosszúállások azok, amin most csomó minden alapul az országban. És ha egyet kérhetek tőlük, akkor próbálják meg elengedni. Biztos, hogy most sokat sérülnek. Még nincs vége ennek a nemes küzdelemnek, ami szerintem egy nemes küzdelem. De ha vége lesz, akkor lépjenek túl a nehezteléseiken! És amikor majd mi felnövünk, akkor mi majd ne rekesszük ki a kirekesztőket, ne álljunk bosszút a bosszút állókon, és ne nyomjuk el az elnyomókat! Mert ez egy olyan ördögi mókuskerék, amiből már nagyon szeretnék kiszállni. És ezért együtt tehetünk. És ebben szerintem van felelősségünk.”