Bíró László feljelenti rágalmazásért Hadházyt

Bíró László feljelenti rágalmazásért Hadházyt

Közösségi média oldalán tette közzé Bíró László, hogy értetlenül áll Hadházy Ákos hangulatkeltése előtt, miután otthonába történő meghívását követően Hadházy meggyőződhetett a pályázati forrás jogszerű felhasználásáról. Bíró bejegyzésében úgy fogalmazott:

Eddig tartott a türelmem: ahogy a Fidesztől, úgy Hadházy Ákostól sem vagyok hajlandó eltűrni a rágalmazást. Aki valótlanságot állít rólam és rossz színben igyekszik feltüntetni, azzal szemben jogi elégtételt veszek.

Hadházy nyilatkozata szerint Bíró cége, a Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet a támogatást szabálytalanul "magára költötte".

A Szövetkezet támogatásáról 2013.12.20-án született támogatói döntés, a megítélt támogatás 50 millió forint volt. A záró kifizetésre 2015. december 21-én került sor.

Az 50 millió forint minden fillérjével elszámoltam – nemcsak az állam, de Hadházy Ákos felé is

 

– fogalmazott Bíró.

A szóban forgó pályázati kiírás célja nem valamilyen infrastrukturális beruházás létrehozása volt, hanem a humán foglalkoztatás. Az elnyert támogatás visszaélésszerű felhasználása ezért éppen abban az esetben valósult volna meg – olvasható Bíró bejegyzésében –, ha a forrást nem a Szövetkezetre, illetve annak munkatársaira és az igénybe vett szolgáltatásokra fordítják.

Bíró posztjában a szóban forgó pályázati kiírás kötelezően megvalósítandó elemeit is felsorolta, hozzátéve, ezek meg is valósultak, amelyeket a kiíró hatóság ellenőrzött:

- humán erőforrás alkalmazása

- infrastrukturális fejlesztés

- nyilvánosság biztosítása

- marketing

- projektmenedzsment.

A pályázat kiírásának megfelelően minden területen teljesítettük az előírásokat. A pályázatban minden bér, járulék, igénybe vett és előírt fejlesztés, szolgáltatás megvalósult és ki lett fizetve. Ezt mi sem igazolja jobban, mint a helyszíni ellenőrzés és a pályázati elszámolás folyamán tett megállapítás: a pályázati forrást szabályszerűen használta fel a szövetkezet

 

– közölte Bíró.

Az ellenzéki pártok elutasítják Hadházy Ákos kijelentéseit

Közös közleményt adtak ki az ellenzéki pártok (DK, LMP, Jobbik, Momentum, MSZP, Párbeszéd) azután, hogy Hadházy Ákos a vasárnapi választás után korrupcióval vádolta meg az ellenzék jelöltjét, Bíró Lászlót. A közlemény szerint: "természetesnek tartjuk, hogy egy sokszínű ellenzék köreiben akadnak viták, nézeteltérések, félreértések.

Az ellenzéki pártok korábban közös közleményükben utasították vissza Hadházy állításait és hitet tettek az ellenzéki összefogás mellett.