Karácsony Gergely: "Így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni"

Karácsony Gergely: "Így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni"

Ahogy arról már beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök a felelősséghárítás keretében még a maszkasználat mikéntjét is rátolta az önkormányzatokra, ami Budapesten különösen érdekes helyzetet eredményezhet, hiszen előfordulhat az is, hogy a kerületek polgármestereinek eltérő döntése alapján egy utca egyik oldalán kell maszk, a másik oldalán viszont már nem. 

Felelősségáthárításnak látják a polgármesterek a maszkviselés szabályozását

Ahogyan azt megírtuk, kedd este a köztévében Orbán Viktor arról beszélt, hogy közterületen is kötelezővé teszik a maszkviselést. Csakhogy ez így nem igaz, ugyanis csak a 10 ezer főnél nagyobb településeken kell előírniuk a polgármestereknek, pontosan mely közterületeken lesz kötelező a maszkviselés.

Karácsony Gergely főpolgármester abszurd nevezte a helyzetet a Facebook-oldalán:

"A közterületi maszkviselés kapcsán az éjszaka megjelent kormányrendelet értelmében – szemben a miniszterelnök esti bejelentésével – a 10 ezer fő feletti településeken a polgármesterek hatásköre lett a szabályozás. Abszurd, hogy Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni. Mi mégis megpróbáljuk – egyeztetünk a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsük. 

A botrányosan későn megjelent kormányrendelet továbbra sem szól egy szót sem a járvány kezelésének egyik legfontosabb eleméről, a tesztkapacitások bővítéséről, a tanárok, iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozók önkéntes és ingyenes szűréséről. A főváros ezért folytatja szűrési programját, bővíti a tesztkapacitásokat, fokozzuk a szűrést a szociális intézményekben és felkészülünk a pedagógusok, iskolai dolgozók szűrésére a kerületekkel közösen."

Miközben életeket kell menteni, a kormány a vagyonát menti alkotmánymódosítással. Miközben a járványt kell kontrollálni,...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. november 11., szerda