Felelősségáthárításnak látják a polgármesterek a maszkviselés szabályozását

Felelősségáthárításnak látják a polgármesterek a maszkviselés szabályozását

Ahogyan azt megírtuk, kedd este a köztévében Orbán Viktor arról beszélt, hogy közterületen is kötelezővé teszik a maszkviselést. Csakhogy ez így nem igaz, ugyanis csak a 10 ezer főnél nagyobb településeken kell előírniuk a polgármestereknek, pontosan mely közterületeken lesz kötelező a maszkviselés.

Tudatos és erős kormányzás - kötelező a maszkviselés, de mégsem az

Ahogy korábban írtuk: kedd este a köztévében arról beszélt Orbán Viktor, hogy kötelező lesz a maszkviselés a köztereken, ami azért is számított újdonságnak, mert hétfői bejelentő videójában egy szó sem esett erről. Az esti interjú után azonban Magyarország Kormánya Facebook-oldal kirakott egy képet, amelyhez azt írták: "Kedd éjféltől kötelező a maszkhasználat a közterületeken is".

A Magyar Közlönyben tegnap arcátlanul későn, éjfél előtt másfél órával megjelent szabályozás szerint

"a maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező."

Mindez azt jelenti, hogy a kormány úgy tette kötelezővé a maszkviselést, hogy a pontos szabályozást és a felelősséget a polgármesterekre hárította át. Éppen ezért megkerestünk néhány településvezetőt, hogy mondják el, mit gondolnak erről.

Czigler László, Újpest alpolgármestere telefonon azt mondta, ugyan még leírva nincsen, de abban maradtak a polgármesterrel, hogy a középületek és üzletek 50 méteres körzetében kötelező lesz a maszkviselés, csakúgy a játszótereken, ha kettő vagy több ember tartózkodik ott egyszerre. Amennyiben valaki egyedül sétál az utcán, kerékpározik vagy kutyát sétáltat, akkor természetesen nem lesz kötelező.

Kiemelte,

roppant szerencsétlennek tartja azt, hogy nem született kormányzati szinten egységes szabályozás, mert például a Készenléti rendőrök hol egyik, hol másik kerületben dolgoznak, és borzasztóan meg lesz nehezítve a dolguk, hiszen mindenhol más szabályozás lesz érvényben.

Ellenőrizhetőség szempontjából is sokkal praktikusabb lett volna, ha nem egyenként kellene dönteniük a polgármestereknek. Az újpesti alpolgármester emellett abszurdnak nevezte, hogy nem sokkal éjfél előtt hirdették ki a pontos szabályozást a Magyar Közlönyben, így reggel a polgármesterek rohanhattak a hivatalba egyeztetni.

Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere lapunknak arról beszélt, hogy mivel ez egy nagyon összetett feladat, így

már korán reggel fogadta a kormányhivatal, a rendőrség, a katasztrófavédelem, az ÁNTSZ és a katonai parancsnokság munkatársait, a kórházigazgatót, valamint a jegyzőt.

Elmondta, az egyeztetés lezárultával a mai napon készítik el a határozatot, amiben szabályozni fogják azokat a közterületeket, ahol az eddigiekkel ellentétben nem volt kötelező a maszkviselés.

Pintér szerint náluk nagyobb gyülekezési helyek nincsenek, kivételt képeznek természetesen a piacok és a vásárok, ahol elrendelik a maszkhasználatot, csakúgy, mint a buszpályaudvarokon.

Szerinte egyébként több ellentmondást is tartalmaz a törvény, amire nekik is figyelniük kellett, így fontos kérdés volt, hogy milyen módon fogják tudni használni például a sportlétesítményeiket.

A jobbikos városvezető hozzátette, az ÁNTSZ és a kórházigazgató a megbeszélésen több egészségügyi kockázatokra is felhívta a figyelmet, aminek nyomán úgy döntöttek, hogy a köznevelési intézményeiket is bezárják, mivel ezeken a helyeken kevésbé ellenőrizhető, hogy milyen módon tartják be a szabályokat.

Pintér úgy fogalmazott,

ez egy felelősségáthárítás a kormány részéről, amivel a polgármesterek ellen uszítják az embereket. Ezzel ugyanis azt érik el, hogy az emberek őket fogják szidni, ha tovább kell szigorítani a maszkviselés szabályain.

Dunaújváros polgármestere hozzátette, a szigorítások értelmében le kellett mondaniuk a városban tartandó koncerjeiket, rendezvényeiket, így az adventi vásárt is, amit nagyon hiányolnak a helyiek. Visszásnak tartja, hogy utóbbit - megfelelő távolságtartással és maszkhasználat mellett sem engedik meg, miközben a plázákban lehet vásárolgatni.

Pintér undorítónak nevezte, hogy a tegnap megszavazott felhatalmazási törvény leple alatt a választási törvény módosítására készülnek.

Hozzátette, attól tart, hogy a kormány hatalmával visszaélve több olyan intézkedést is fog hozni a következő időszakban, amelyek az önkormányzatok helyzetét még jobban el fogja lehetetleníteni.

Kíváncsiak voltunk, hogyan látja a helyzetet egy 10 ezer fő alatti település vezetője. Mikola Gergely, Encs polgármestere kérdésünkre jó döntésnek nevezte a korlátozások elrendelését, mivel azt tapasztalják, hogy a lakosság be is tartja a rendelkezéseket, mert a tavaszi első hullámhoz képest most sokkal többen kapták el a koronavírust a városban. Elmondta, már korábban is folyamatosan mérlegelték az általuk működtetett intézmények nyitva, illetve zárva tartását. Az óvodai nevelési ellátást nem függesztették fel, de például a vendégétkeztetést beszüntették hétfőtől.

Mikola közölte, folyamatosan tárgyalnak a sportközponttal, mert nem egyértelműek a szabályok, ezenkívül még várják az MLSZ állásfoglalását is. Ma egyébként bezárták a helyi sportközpontot, de lehet, hogy aztán kinyitják majd. Szintén nincs még pontosítva a kocsmákat érintő korlátozás, de úgy véli, ha az iskolákat bezárják, akkor a kocsmák sem lesznek kivételek ez alól.

Közben Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere Facebook-oldalán ismertette az ott mától érvényes szabályokat, amelyek alapján az alábbi ózdi közterületeken tette kötelezővé a maszk viselését:

  • Piac
  • Oktatási- nevelési intézmények 100 m-es körzete
  • Autóbuszállomás területe
  • Vasútállomás területe

Karácsony Gergely főpolgármester szintén a Facebookon szólalt meg, aki posztjában azt írja,

"abszurd, hogy Budapesten ezt a felelősséget a 23 kerületi polgármesterre terhelték, mert így szinte lehetetlen a városra egységes szabályozást megalkotni. Mi mégis megpróbáljuk – egyeztetünk a kerületekkel, hogy a védekezés hatékonyságát közös szabályozással erősítsük."

Miközben életeket kell menteni, a kormány a vagyonát menti alkotmánymódosítással. Miközben a járványt kell kontrollálni,...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. november 11., szerda

Budapest főpolgármestere szerint "a botrányosan későn megjelent kormányrendelet továbbra sem szól egy szót sem a járvány kezelésének egyik legfontosabb eleméről, a tesztkapacitások bővítéséről, a tanárok, iskolai, óvodai és bölcsődei dolgozók önkéntes és ingyenes szűréséről."

Karácsony ezenkívül hangsúlyozta,

"miközben életeket kell menteni, a kormány a vagyonát menti alkotmánymódosítással. Miközben a járványt kell kontrollálni, a kormány az ellenzék választási lehetőséget akarja kontrollálni a választási törvény módosításával."