Nem volt bűncselekmény, hogy a tilatakozó hallgatók nem engedték be Szarka Gábort az egyetemre

Szarka Gábor
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Nem volt bűncselekmény, hogy az SZF-t blokád alatt tartó diákok nem engedték be Szarka Gábor új kancellárt a Színház és- Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületébe még október 8-án

- derült ki a Népszava cikkéből.

A történtek miatt akkor három magánszemély is feljelentést tett a rendőrségen személyi szabadság megsértése és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt, ám a lap érdeklődésére a BRFK közölte, hogy

bűncselekmény hiányában mindegyik feljelentést elutasították, így nyomozás sem indult az ügyben, mivel a hatóságok már azelőtt kizárták a törvénysértést, hogy a felderítés elindult volna.

Az egyetem hallgatói kedden jelentették be, hogy a friss járványügyi intézkedéseknek megfelelően elhagyják az egyetem épületeit. A diákok a korlátozások idejére online felületre költöztetik a blokádot.

SZFE-tüntetés - „A blokádot nem feladjuk, hanem magunkkal visszük"

A hatályba lépő járványügyi rendelkezések a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE), annak hallgatóit is érintik, ám a sajtóértesülésekkel szemben az ellenállás folytatásának lehetőségeiről bázisdemokratikus fórumuk keretei közt jelenleg is vitáznak, követeléseik ugyanis továbbra sem teljesültek. Kedden délután 3 órától pedig az SZFE sajtótájékoztatót tartott az Egyetem Vas utcai épülete előtt.