Biztos, hogy a Disney miután a Lucasfilm felvásárlásával megszerezte a Star Wars-franchise-t azt hitte, hogy a Marvel-féle szuperhős univerzumot követően a nagyvászon másik aduászát is birtokolja. Bár a stúdió a Vasemberék által kitaposott utat próbálta ráerőltetni a messzi-messzi galaxis történeteire, így villámgyorsan, 4 év alatt tető alá hoztak egy új trilógiát, illetve két mellékhajtást is, mint kiderült a futószalag-formula itt egyszerűen nem működik. A rajongók felemás érzéssel fogadták a filmeket, ami a bevételeken is meglátszott. Ennek köszönhető, hogy a Miki egeres vállalat gyors újratervezésbe kezdett és prioritásként jelölte meg a kisképernyőket. A Disney ennél jobbat nem is tehetett volna a Star Wars világával, ugyanis a tesztalanyuk, a The Mandalorian 8 részes minisorozat végre visszaadta azt, ami miatt generációkat szippantott be George Lucas jó és rossz örök érvényű meséje.
A Disney kora
A Jon Favreau (A Vasember, A séf, A dzsungel könyve) gondozásában készült széria mindezt vakmerő változtatások nélkül, félig biztonsági játékot játszva, a fanatikus Csillagok háborúja rajongóinak a fanservice-t megadva érte el. Kétség sem fér hozzá, hogy Mandónak és Baby Yodának a kalandozásai közben eszük ágában sem volt megreformálni a sorozat műfaját, viszont a jól bejáratott elemekkel és fordulatokkal remekül bántak, így a nézőt is sikerült berántani ebbe az összetett és sokszínű univerzumba.
Mert a The Mandalorian sikere ebben rejlik: Favreau, aki a szkriptet is jegyzi felismerte, hogy annyi érdekes karakter, helyszín és történet rejlik még ebben a galaxisban, amiket a végtelenségig lehetne kibontani, hogy itt az ideje elszakadni az unalomig ismételt Jedik és Sithek történetétől. Az eddigi fő csapásvonalat jelentő Skywalker-szágától így eltávolodott - persze nagy vonalakban azért a cselekmény váza köthető maradt az eredeti trilógiához, így gyermeki lelkesedéssel lehet egyes jeleneteknél felkiáltani egy ismerős karakter vagy helyszín láttán -, helyette, ha nem is mélyrehatóan, de elkezdte bemutatni az eddig jobbára díszletként funkcionáló lények, mint például a Bucklakók vagy a Jawák világát. Favreau mindezt pedig remekül ültette bele a sci-fibe oltott western műfajába, amit humorral és lélegzetelállító akciókkal fűszerezett. A siker nem maradt el, így gyorsan el is kezdte körmölni a második évad szkriptjét, sőt a Disney annyira bízik benne, hogy most már a harmadik és negyedik etap is előkészületben van.
{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/gR_WXHjxGxQ.jpg?itok=s0sVVZE6","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=gR_WXHjxGxQ&ab_channel=FilmSelectTrailer","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}
Baljós árnyak
Az október 30-án debütált második évad pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az évadzáró abbamaradt: Din Djarin az erőhasználó Baby Yodát mindenáron vissza akarja juttatni a Jedikhez, ehhez pedig első körben a szétszéledt mandalóriakat próbálja felkutatni, hátha irányt mutathatnak neki. Vagyis Favreau kicsit sem változtatott a recepten, bolygóról bolygóra utazunk, ahol az első évadhoz hasonlóan a főhősünk helyi problémákat old meg, hogy információhoz juthasson, mint egy videójátékban. Az azonban még mindig bámulatos, ahogy Favreau a Star Wars világ tágítása közben határozott vezetéssel határolódik el stílusában a filmektől, ezzel tudatosítva nézőiben a The Mandalorian western vonalát. Az első három rész sokkal nagyobb dózisban, erőteljesebben emeli át a műfaj már-már klisébe hajló elemeit, mint az első évad bármelyik epizódja. Favreau ugyanakkor tudja, hogy a részletekben rejlik a kisördög, így a faék egyszerűségű történetet olyan részletgazdagsággal dúsítja, hogy néhány pillanatra minderről meg is feledkezünk.
"Ez az út", de biztos, hogy továbbra is ezen akarunk járni?
De csak néhány pillanatra, ugyanis a biztonsági játék már nem köt le annyira, mint korábban. Az első két rész a videójátékos hasonlatnál maradva pont olyan, mint a mellékküldetések, amit becsülettel végigvisznek főhőseink, de közben egy helyben toporgunk, válaszokat nem kapunk, és a cselekmény sem halad előre. Ez pedig nagy baj, mert míg az első évadban csak egy-két átvezető szakasz volt, addig a folytatás kapásból vérszegény módon nyit, és ez a második részre sem változik, így kissé érdektelenné válik a sorozat amúgy izgalmas világa. Bár Mando tartja magát ahhoz az eszméhez, hogy "this is the way/ ez az út", ebben az esetben a készítőknek el kellene gondolkodniuk a további évadok kapcsán azon, hogy új alapokra helyezzék a szériát, még akkor is, ha mindez kockázattal jár, ugyanis így hamar le fognak morzsolódni a rajongók, az új filmek példájából pedig már tudjuk, hogy sokáig őket sem lehet hülyének nézni.
Azért teljesen leírni a sorozatot nem érdemes, a döcögős nyitányt követően a Bryce Dallas Howard dirigálta "The Heiress" alcímet viselő harmadik epizódra mintha kezdene éledezni a The Mandalorian. A cselekmény újra visszatalál a fő irányvonalához, a történéseknek ismét súlya van, és olyan fordulattal ér véget, ami miatt ismét van miért várni a következő részt, így Baby Yodáéknak összesen 5 lehetősége maradt bizonyítani, hogy ebben van még kraft.
Mindennek ellenére a The Mandalorian második évada még mindig a legjobb dolog, ami a Star Wars-univerzumával történhetett. Grandiózus, mozifilmeket a sarokba ültető látványvilágával, egyedi, magába szippantó atmoszférájával, jóval több visszautalásával a filmekre és természetesen a gyermekek kötelező karácsonyi ajándékává vált Baby Yoda csetlő-botló cuki megnyilvánulásaival talán végleg új irányba tereli a Star Wars-világát. Csak el ne felejtsék a készítők a fő tanítást: "this is the way/ez az út" a rajongók szívéhez.