Maradhat kormánypárt az RMDSZ, de parlamenti párt lett a szélsőséges AUR

Maradhat kormánypárt az RMDSZ, de parlamenti párt lett a szélsőséges AUR

Nem kitűnő, de az RMDSZ 6 százalékos eredménye azért jól szereplésnek számít.

- mondta az Alfahírnek a román belpolitika szakértője, Barabás T. János.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ismét koalíciós partnere lesz a kormányt alakító két jobboldali pártnak, a  Nemzeti Liberális pártnak és a Mentsük meg Romániát pártnak. Mivel erről még ellentmondásos értékű adatok jönnek, de lehet, hogy a Traian Basescu féle Néppárt 5 százalékkal végül mégis bejutott a törvényhozásba, s így az RMDSZ helyett Basescuék adhatják a mérleg nyelvét.

Ami az  RMDSZ szereplését illeti, Barabás T. János kiemelte, hogy a nagyvárosokban kisebbségben élők magyarok már mintegy 20 százaléka főleg a helyi politikai viszonyok miatt, inkább román pártokra szavaznak.

Ennek fő oka, hogy akárcsak Szlovákiában, így Romániában és kialakult egy úgynevezett lakótelepi magyarság, amely kétnyelvű, legfeljebb a családjuk vagy rokonságuk körében beszélnek magyarul. A barátaikkal, ismerőseikkel, a munkahelyükön románul beszélnek és meglazult a kulturális kapcsolatuk is. Ezekben a városokban már kisebbségben élnek a magyarok s így a román politika felé fordultak.

- tette hozzá Barabás T. János

Az eredmények alapján az első helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll a szavazatok közel 30 százalékával, akiket a PNL követ a voksok 25,11 százalékával. A nemzeti liberálisoknak ez a vártnál gyatrább eredmény, mivel jaunárban még 40 százalék fölött állt a támogatottságuk. A Mentsétek meg Romániát Szövetség és a liberális PLUS alkotta USR–PLUS választási szövetségre 14,5, a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) 8,7, míg az RMDSZ-re csak 6 százalék voksolt.

Az egyik legnagyobb meglepetés a szélsőségesen magyarellenes párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 9,5 százalékos eredménye volt a hétvégi választáson. Az AUR tavasszal még 1 százalékon állt és a szeptemberi önkormányzati választáson is csak közel 3 százalék körüli eredményt produkált. Az elmúlt hónapokban azonban főleg a közösségi oldalokon olyan sikeresen mozgósítottak, hogy az AUR oldala volt a lelátogatottabb politikai párt honlapja. Vezetőjük, a moldovai George Simion értékelésében mindjárt kijelentette, kezdeményezi az alkotmány módosítását az etnikai alapú pártok így tehát az RMDSZ betiltása érdekében. 

George Simion volt az egyik főszereplője az úzvölgyi temető meggyalázásában részt vevő szélsőséges erőknek és szoros kapcsolatban áll a szintén magyarellenes Dan Tanasavaldel, de például Simion az egyik leghangosabb a képviselője a moldáv-román egyesülésnek. A radikális párt egyik fő támogatója az Angliában élő milliárdos Bobby Tainescu, akinek apja a securitate tisztje volt és a '90-es években lett "üzletember". A hírek szerint csődbe vitt, becsapott nagyon sok embert a bankjain keresztül, tehát egy ilyen félig bűnöző családból származik az EUR kampányának legnagyobb támogatója.

- közölte a Barabás T. János.

Érdekesség, hogy Simiont és pártját az AUR-t az Orbán kormányhoz hasonlóan főleg az energetikát érintő politikája miatt, "orosz barátsággal" vádolják politikai ellenfelei, de például ellenzi a Verespataki bánya üzemeltetését is és Izrael barát, ami nem volt elmondható korábban a Nagy Románia pártról. Az elemzők szerint azonban George Simionnak várhatóan, több konfliktusa lesz majd nemcsak a magyar kormánnyal, de az ukrán a bolgár és a szerb kormánnyal is mivel harcos képviselője a nagy Románia elméletnek.

Minden értékelés szerint az egyik legfontosabb probléma, hogy Romániában a két jobboldali kormánypárt az ideológiai, de főleg a gazdasági érdekellentétek miatt, továbbra is sok területen állnak szembe egymással. Ezért várható, hogy a koalíciós kényszer határozza meg továbbra is a román belpolitikát. Ennek azonban az a veszélye, hogy szétesik a kormány-koalíció és egy esetleges időközi választáson már akkora lehet az AUR támogatottsága, hogy a szélsőséges román párt végül kormányzati tényezővé válik.