Ne féljetek – Orbán rendszerétől se!

tüntetés
Béli Balázs/Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Már-már prófétai időzítéssel választott témát a közéleti vitaestekkel rendszeresen jelentkező Eötvös Csoport. Nemrég Erkölcsi dilemmák autokráciákban címmel tartottak online előadást. A főelőadó Jánky Béla szociológus arról beszélt, hogy a hatalom alapvetően egy mentális konstrukció, amelyet a társadalom, a hatalom gyakorlói és elszenvedői együttes játékukkal tartanak fenn. Kevés hozzá csak a hatalom birtokosainak látszólagos erőfölénye, a nép asszisztálása nélkül a stabilnak tűnő rendszerek is hamar romba dőlnek. A népen múlik ugyanis meddig mennek bele abba a játékba, hogy a törvények csak a népre, de a hatalmi pozícióban levőkre nem vonatkoznak. Vagy meddig hiszik el egy kormányról a saját maga által vázolt imázsát, amikor a tettei annak már rég leleplezve ellentmondanak. Ez most a kérdés, vajon meddig?

Valóban mindannyiunk asszisztálása kell ahhoz, hogy a Mészáros Lőrinc által közpénzmilliárdokat zsebre tevő, háza sarkába stadiont építő, egy idős honfitársa elleni gyűlöletkampánnyal operáló, bűnöző migránsokat befogadó, de menekülteket meghurcoló Orbán Viktort hős keresztény harcosként értelmezzük. Ellenzékiek is vannak jócskán, akik részt vesznek ebben a játékban, Orbán Viktort és kormányát jobboldalinak és kereszténydemokratának nevezik. De ahhoz is művészi képzelőerő kell, hogy Borkai Zsolt és Szájer József botránya után a keresztény erkölcs hiteles védőiként tartsák számon a magyar polgárok a kormányt.

Az Orbán-kormány ugyanakkor nem csak keresztényi imázzsal próbálja fenntartani hatalmát. Sem szabadságharcos, sem demokrata nincs nagyobb Orbán Viktornál, aki csak a népének él. Jócskán romba dönthetők ezek a szlogenek is.

Nem nevezhetjük népéért minden áldozatra kész szabadságharcosnak azt a miniszterelnököt, aki a német autóipar kérésére brutálisan csorbítja a magyar munkások jogait.

Orbán Viktor antidemokratikusságára is számtalan példa hozható, ezért csak egy frisset idézek fel. Amikor már naponta 100 halálos áldozatot aratott körünkben a koronavírus, akkor hirdetett csak ki szigorú korlátozásokat a miniszterelnök. Mégis az egyébként szükségtelen rendkívüli hatalom birtokában hamarabb fogalmazták meg az egyoldalú alkotmánymódosítójukat és a választási törvény módosítást, mint az életünket felforgató és a járvány elleni küzdelmet jelentő pontos korlátozó intézkedéseket. Egy demokrata imázsára ügyelő kormányfő sosem járna el így.

Élesen szét kell azonban választani azt, hogy mennyire autokratikus Orbán Viktor, és mennyire autokrácia a rendszere maga. Jánky Béla előadásának egyik legfőbb tanulsága éppen az, hogy Orbánt diktátorozni kétélű kard, sőt, inkább csak negatív hozadéka van azok számára, akik véget akarnának vetni hatalmának. Éppen azt a mentális konstrukciót képezi meg ugyanis nap mint nap az, aki ellenzékiként vérszomjas és reggelire jogszabályokat fogyasztó Orbán Viktorról beszél, ami a Fidesz-KDNP kormányának az érdeke. Tudniillik, hogy a hatalom birtokosai ők, ellenük nincs értelme lázadni, nincs értelme értékes politikai cselekvést felmutatni. Orbán Viktor önként, szabadon, semmilyen külső tényezőtől nem befolyásolva torzította el jogrendszerünket, és bontja le jogérzékünket, tehát Orbán Viktort okkal és joggal nevezhetjük autokratikusnak, de ettől még rendszere nem diktatúra.

Nagyon szépen példázza ezt az a tavaszi botrány, amely első ránézésre a rendszer keménységét és szigorúságát mutatná. A tavaszi rendkívüli állapot idején a koronavírus elleni védekezés érdekében hozott törvény egyik passzusaként szélesítették a büntethető rémhírterjesztés fogalmát. A törvénymódosítást kellően homályosan sikerült megfogalmazni ahhoz, hogy bizonytalanságot szüljön az érvényesítésével kapcsolatban. Végül azonban a kormánypárti megmondóemberek erre a félelemre rájátszó hangos fenyegetésein túl csak két esetben próbálták meg alkalmazni a törvényt szigorúan a koronavírus elleni védekezés területén kívül. A szerencsi Krusinszki Andrást és a gyulai Csóka-Szűcs Jánost egy-egy Facebook bejegyzés miatt állította elő külön-külön a rendőrség. A hatalomtól független média kellő figyelemmel kezelte az ügyet, az ellenzéki véleményformálók és politikusok azonnal megmozdultak. A rendszer fennállását segítő ügyészség mondta ki mindkét esetben, hogy nem történt bűncselekmény, így a perek el sem kezdődtek, végül pedig a kormány legharciasabb tagja kényszerült bocsánatkérésre, legalábbis a hatóságok hibájának beismerésére.

Magyarán az az ügy, ami első ránézésre a rendszer diktatórikus mivoltát bizonyította volna, második ránézésre és valójában inkább kellemetlen volt a kormány számára. Természetesen ezzel nem akarom elvitatni annak a felháborító mivoltát, hogy teljesen ártatlan és még csak nem is hazug posztok miatt bárkit is kora hajnalban állítson elő a rendőrség, és vele úgy bánjon, mint közpénzmilliárdokat zsebretevő politikusokkal soha. Nem akarom azt sem tagadni, hogy ne volna kellemetlen, sőt, sokkszerű átélni ezt. Csóka-Szűcs Jánost személyesen is ismerem, jóbarátom, és közvetlen beszámolójából értesültem a vele történtekről. Mégis fontos tudatosítanunk, hogy így és ennyi történt, nem több. Nagyobb volt az ijedtség, mint az ijedtséget kiváltó ok. Mint amikor egy gyermek figyelmetlenül átrohan az úttestet, és a család csak a nagy fékezést hallja, és mindenkit szívinfarktus kerülget, de a gyermeknek kutya baja, és arról pedig szó sincs, hogy az autós tudatosan akarta volna elütni a gyermeket. Nem, épp őt megóvni fékezett nagyot. Még ha az utolsó mozzanat humánuma sokszor hiányzik is az államapparátusból a hatalom kritikusaival szemben, de lényegét tekintve a hasonlat helytálló.

Jánky Béla pontosan arra buzdít bennünket a lengyel Szolidaritás példáján, hogy ha véget akarunk vetni a NER-nek, tegyünk úgy, éljünk és politizáljunk úgy, mintha nem lenne NER. Mintha ez az elmúlt 10 év csak egy rossz álom lenne, helyette egy erős és büszke jogállamban élnénk. A tudós ennyire nem túlzott ugyan, de a lengyel példa valóban az volt, hogy a Szolidaritás tagjai elkezdtek úgy viselkedni, mintha az állam törvényei mindenkire vonatkoztak volna, és megpróbáltak érvényt szerezni az alkotmányban névleg garantált alapjogaiknak. Ezt a mentalitást ragadta meg a lengyel pápa „Ne féljetek!” felszólításában, amely a hatalommal szembeni tartás szimbólumává vált. „Nem állítható mindenki mellé egy rendőr!” – magyarázták. Valóban, minden Facebook poszt miatt nem kezdődhet per! Minden egyetemi oktatót nem bocsáthatnak el állásából az ELTE-n (nem bocsáthattak volna el, ha fellázadtak volna). Minden kutatótól nem vonhatják meg az állami támogatást az MTA-n keresztül. Minden egyetemet nem szüntethetnek meg, ha szolidárisak lettek volna a CEU-val. Minden egyetemi hallgatót nem kényszeríthetnek részt venni egy olyan egyetemi képzésben, amelyre ők nem felvételiztek, és amelyen nem akarnak részt venni, ahogy egy újság szerkesztőségét sem kényszeríthetnek hazugságra és megalkuvásra, ha ők maguk ebben nem akarnak részt venni. És valóban. Jánky Béla is a színművészetis diákok és az Index szerkesztőségének példáját hozza fel arra, mi is a teendő a NER-rel szemben.

A lelkesítő események után visszahanyatlóan a szürke hétköznapokba mindig az az első kérdés, hogy akkor ki kezdje? Oké, mindenkit nem rúg ki a NER, de ki legyen az első, akit mégis, aki ezt kockáztatja? Elsőnek senkinek nem kell lennie! A lényeg és a hangsúly a közösségen van. Együtt, nem egyedül. Közösségi küzdelmekre és nem magányos harcosokra van szükség. A működő és összekapaszkodó közösségek az ellenszere minden autokratikus hatalomnak. Építsünk tehát közösséget, bármilyen célból, és fogjuk meg azok kezét, akik bajban vannak. Ezzel az elemi lépéssel építhetjük újjá demokráciánkat.