Már jövő héten leválthatják Donald Trumpot

Már jövő héten leválthatják Donald Trumpot

13-a környékén ismételten szavazhat az Egyesült Államok demokrata többságű kongresszusa arról, hogy eltávolítsák-e Donald Trumpot a hivatalából 

- idézte a 24.hu a CNN-nek nyilatkozó Katherine Clark, helyettes házelnök szavait. 

Ezzel egyébként a leköszönő Trump lenne az első olyan amerikai elnök, aki ellen két impeachment eljárás is indult. A CNN információi szerint egyes republikánus politikusok is fontolgatják, hogy támogatni fogják Donald Trump leváltását.  

A Demokrata Párt tagjai, és néhány republikánus politikus is felszólította Mike Pence alelnököt, hogy a kormánytagokkal együtt alkalmazzák az alkotmány 25-ös kiegészítését, mert szerintük Donald Trumpnak szerepe volt abban, hogy hívei szerdán megtámadták a Capitolium épületét. A belföldi terroristacselekménynek is nevezett incidensben egy tüntetőt agyonlőttek, egy rendőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházban meghalt, illetve meghalt további három személy is, esetükben azonban egyelőre nem közölték a halálokot.

Sajtóértesülések szerint Mike Pence nem tervezi az alkotmánymódosítás alkalmazását, így az impeachment elindítására nagyobb esély van, ha csak Trump le nem mond addig.