EU: oltási könyv és utazási korlátozások jönnek

EU: oltási könyv és utazási korlátozások jönnek

A nem létfontosságú utazások szigorítására készülhetünk az Európai Unióban, derült ki az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács csütörtök esti ülése után - írja a 444.hu az AFP és a Reuters nyomán.

A Bizottság egy új, sötétvörös kategória bevezetését tervezi, amikbe azok a régiók kerülnének, ahol aktuálisan a legmagasabb a koronavírus fertőzöttség. A javaslat ezért kötelező tesztet és karantént írna elő azoknak, akik ezekből a területekből érkeznek.

A Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen azonban a tagállamok határait nyitva tartaná a közös piac védelme érdekében. Kitért arra is, hogy az egyszerű határzárról bebizonyosodott: képtelen kordában tartani a vírust, miközben a gazdaságot veszélybe sodorja.

Azt is bejelentette az elnök, hogy vasárnaptól csakis negatív teszttel lehet majd kívülről az Unió területére belépni, míg Franciaország ennél is szigorúbban fog eljárni: az uniós állampolgároknak is 72 óránál nem régebbi, negatív teszttel kell rendelkezniük vasárnaptól, hacsak nem kereskedelmi vagy üzleti céllal érkeznek. Mellettük több tagállam is hasonló intézkedések bevezetését tervezi.

A fokozott óvatosságot az új vírusvariánsok miatt vezetik be, amiket a tagállamok vezetői szerint nagyobb intenzitással kellene vizsgálni, így kölcsönösen elismert antigén gyorstesztekre is számíthatunk a jövőben.

Az Európai Tanács ülésén abban is megállapodtak, hogy ki kell dolgozni az oltási könyvek rendszerét, azonban az még nem világos, hogyan és mikor működne. Mindemellett a védőoltások beadatását is sürgetnék, közleményükben kitértek rá, hogy a cégek kötelesek betartani korábbi vállalásaikat, illetve megerősítették, hogy a vakcinákat egyszerre, lakosságarányosan osztják szét.