A polgári értékrendbe a vallási fundamentalizmus nem fér bele

Vejkey Imre
Vejkey Imre
MTI/Koszticsák Szilárd

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Történelmi eseményre került sor előző hétfőn Európában. Franciaországi muszlim vezetők vallásuk radikális szárnyát fékező chartát fogadtak el, amelyet Emmanuel Macron francia államfő is üdvözölt. A dokumentumban elkötelezték magukat a férfi-női egyenjogúság mellett, elutasították a vallás politikai célokra történő felhasználását. Leszögezték azt is, hogy az állampolgári kötelezettségektől semmilyen vallási meggyőződés nem mentesít. Elítélték az antiszemitizmust, és a mecsetekben folytatott nacionalista propagandákat is. Ezzel már meg is haladták a magyar katolikus egyházat.

A vallás politikai célokra történő felhasználásáért és a szentmisék homíliáiban elhangzó sokszor bornírt pártpropagandáért nem kell sem a magyar egyházaknak, sem az úgynevezett keresztény identitású magyar pártoknak tanácsért sorba állnia a radikális Iszlámnál. Ráadásul a férfi-női egyenjogúság melletti határozott kiállás sem volna unásig ismert frázis ugyanezen hazai közösségektől.

Jól szemlélteti a hiányosságainkat egy most újra kirobbant ügy, amely tavasszal borzolta a hazai konzervatív vagy inkább illiberális keresztény körök kedélyeit. A Fővárosi Törvényszék ugyanis első fokon elutasította Vejkey Imre személyiségi jogi keresetét, amelyben a Népszavában egy tavasszal megjelent karikatúrát minősített vallásgyalázónak. A karikatúra megjelenésekor a fideszes méhkas szenvedéllyel bolydult fel, hiszen a rajzot beilleszthették abba a narratívába, hogy a kereszténység a nyugati világban is üldözve van. Ennek a rágalomnak ugyanannyi a valóságalapja, mint annak, ahogy Krekó Péter félrefordított nyilatkozata miatt vádolják halálkampánnyal a „baloldalt”.

Pápai Gábor karikatúrája egyértelműen nem vallásellenes, és ezt nem szubjektív megítélés miatt írom, hanem mert az alkotó célkeresztjében nem a vallás állt. Az idézett rajzon Müller Cecília látható, aki a kereszten szenvedő Krisztust bámulja, majd megjegyzi, „alapbetegsége függőséget okozott”. Talán még emlékszünk az operatív törzs tavaszi kommunikációjára, amikor a járvány veszélyességét azzal próbálták leplezni, hogy minden elhunytnak krónikus betegséget tulajdonítottak, amely visszásságot is eredményezett.

A karikatúra ezt a gyakorlatot, tehát Müller Cecíliát, az ő megnyilatkozásaiért felelős propagandagépezetet és a kormány felemás, sokszor tudatosan torz járványkommunikációját állította pellengérre. Krisztus éppenséggel pozitív, legalábbis szenvedő szereplő ezen az ábrán is. A karikatúrán Krisztus szenvedésének mélységét és valódi okait nyakában a kereszttel kérkedő Müller hallgatja el, másítja el.

Ahelyett, hogy a kellemetlen üzenetet a kormány és annak rajongói megszívlelnék, egyszerűbb keresztényüldözést kiáltani. Sokkal egyszerűbb.

Vejkey Imre felperes, a KDNP országgyűlési képviselője fel is sikoltott. Szóhoz alig jutott. A Hír TV stúdiójába érve is alig ocsúdott fel a sokkból, hogy létezik még olyan állami intézmény ma Magyarországon – jelesül a Fővárosi Törvényszék –, amely nem vágja magát haptákba a pártakarat előtt. „Összeszorul most is a torkom, ha erre gondolok” – mondta a levegővétellel küzdve. Aztán jön egy kis finomság, ami a következőkben még jelentőséggel bír. Vejkey Imre ugyanis a senki által nem olvasott és nem látott törvényszéki határozatot saját szavai szerint idézte. A bíróság szájába adta azt, hogy „jópofának” minősítette ezt a karikatúrát. Meglepő módon, talán nem egyeztettek előre, mert feltehetően egyértelmű igen választ várt Földi-Kovács Andrea műsorvezető, ugyanis tételesen rá is kérdezett, hogy a törvényszék valóban jópofának minősítette-e a rajzot? Hosszas csönd és gondolkodás következett Vejkey részéről, majd azt válaszolta, hogy „úgy gondolom, hogy az hangzott el”.

Úgy gondolni ezt nem lehet. Vagy ez hangzott el, vagy nem. És ha a válasz úgy hangzik, hogy „úgy gondolom”, az azt jelenti, hogy nem, nem ez hangzott el.

Nem tartanám szóra érdemesnek egy KDNP-s politikus sértődését azon, hogy a kereszténységet kritizálják, mert ez kissé olyan volna, mintha egy fradista megsértődne azon, hogy az Újpestet heccelik. Különösen akkor nem tartom szóra érdemesnek, amikor a kereszténységet nem is kritizálták. Megemeli azonban a történetet az, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke velem ellentétben viszont szóra érdemesnek tartotta. Már-már fásultan sorolhatnám, mi mindent nem tartott reagálásra méltónak a hazai katolikus klérus. A közleményt csak annak elnöke jegyzi. Azt nem tudni, mennyire osztoznak Veres András véleményében püspöktársai. A mai megszólalás azonban tovább erősíti azt a fájdalmas összképet, hogy a katolikus egyház csak akkor hallatja hangját, amikor az a kormány érdekeivel megegyezik.

A Veres András, a püspöki kar vezetője gyorsan, nyersen percek alatt értesítette felháborodásáról a Magyar Távirati Irodát. Olyan gyorsan, hogy feltehetően tájékozódni nem volt ideje. Nem tarthatta szükségét. Miért is kételkedne Veres András Vejkey Imre, egy kormánypárti politikus szavában? Az MTI-hez eljuttatott közlemény ugyanis meglovagolja az idézett és elemzett „jópofa” kifejezést. Veres András szerint felháborító és diszkriminatív, hogy politikai célra használjanak fel, és jópofának minősítsenek a keresztény vagy bármely vallási közösség méltóságát sértő rajzot, jelképének megalázását és gúny tárgyává tételét. A szövegből az a zavaros üzenet árad, mintha a püspök úr a bíróságot vádolná meg azzal, hogy a kereszténységet politikai célra használja fel. Továbbá az sem egyértelmű, hogy mit jelent itt a diszkriminatív? Mivel szemben diszkriminál a törvényszék?

Cikkem megírása után a Fővárosi Törvényszék is megszólalt az ítélettel kapcsolatban. Szó sincs arról, hogy „jópofának” minősítették volna érvelésükben a karikatúrát, de megállapították azt, hogy a rajz „nem a keresztény vallás ellen irányult”, a „központi témája nem vallási, hanem közéleti vonatkozású”.

Az igazság az, hogy soha nem készülhet olyan vérmes rajz, amely jobban sértené a kereszténységet és a keresztények közösségét a képmutatóknál. A kereszténység politikai célból történő kihasználása elleni tiltakozás pedig kifejtést igényelne a püspök úrtól. Ugyanis a kereszténység politikai célú felhasználása az is, ha a bírói függetlenséget, ezáltal a jogállam működését keresztény jelképekre hivatkozva támadja egy nevében kereszténydemokrata politikus.

Nem akarok olyan világban élni, ahol az iszlám által letett kardot a kereszténység veszi fel. Nem akarok egy olyan országban élni, ahol bárki hite, vallása tabu. Nem akarom azt sem, hogy a hatalmon lévők szabják meg, ki élhet és ki élhet vissza a kereszténység jelképeivel. Olyan kereszténységről álmodom, ami sokkal kevésbé „tiltakozom”, „tiltsák be”, „ellenzem”, és sokkal inkább „bátorítom”, „példát mutatok”, „szeretem”. A fundamentalista keresztények által névben sokszor védett európai értékek közé ugyanis éppen az tartozik, hogy a vallás és az állam elkülönül, az írástudók pedig képesek értelmezni egy karikatúrát.

Sariára épp úgy nincs szükségünk, mint a jogállam és a modern polgári értékek ellen keresztény köntösbe viselt hadjáratra.