A tisztifőorvos külön javasolta az oltást Orbán Viktornak, hogy "példát mutasson a lakosságnak"

A tisztifőorvos külön javasolta az oltást Orbán Viktornak, hogy "példát mutasson a lakosságnak"

Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét

– mondta az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-nek.

Müller Cecília hangsúlyozta: gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkapják.

A tisztifőorvos elmondta, minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható.

A koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek

– fejtette ki.

Kiemelte ugyanakkor, a korábbi időszakokkal ellentétben "ma már nem vagyunk fegyvertelenek", Magyarországon ugyanis ötféle oltás is rendelkezésre áll, amelyeket nagyon intenzív programban juttatnak el a lakossághoz.

Müller Cecília közölte, az oltások beadását még inkább fokozni szeretnék, mivel az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki, amelynek köszönhetően megakadályozhatók a súlyos szövődmények és a halálesetek.

Az operatív törzs, az oltási munkacsoport és a szakmai grémiumok is azon dolgoznak, hogy minél több embernek lehetővé tegyék az oltás felvételét

– tette hozzá aláhúzva, az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást.

A tisztifőorvos azt is kiemelte,

az oltást külön javasolta Orbán Viktor miniszterelnöknek is.

Fontosnak nevezte, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljelenek az oltás felvételének lehetőségével, érkezzenek azok bárhonnan is. Az oltások ugyanis reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám és véget érjen a pandémia, közölte. 

Az országos tisztifőorvos szerint a járvány elleni védekezést irányítók egészségének védelme elengedhetetlen annak érdekében, hogy az ország meg tudjon küzdeni a harmadik hullámmal. Nagyon

fontos, hogy a kormány és az operatív törzs tagjai egészségesek maradjanak, ezért feltétlenül indokolt a mihamarabbi beoltásuk.

Müller Cecília emlékeztetett rá, az egészségügyi dolgozók beoltása mostanra gyakorlatilag lezárult, ugyanakkor azoknak, akik ebből valamilyen oknál fogva kimaradtak, van lehetőségük pótlásra.

Az idősotthonok lakói és dolgozói is jellemzően megkapták már az első oltást, a második adagok beadása pedig most zajlik

– tájékoztatott, majd közölte, az oltópontokon jelenleg a Pfizer-BioNTech vakcinával oltják a 80 év feletti lakosságot, a Szputnyik V oltásokat felhasználták, azonban a következő adag felszabadítását követően ismét elérhető lesz ez a fajta vakcina is. Emellett a háziorvosok a 18-60 év közötti krónikus megbetegedésben szenvedők és a regisztrált idősek oltását végzik a brit-svéd AstraZeneca és a kínai Sinopharm vakcinákkal, ismertette Müller Cecília.