A kormány több mint 19 milliárd forintos keretet biztosít a nyíregyházi stadion megépítéséhez

nyíregyháza
nyiregyhazaspartacus.hu

Több mint 19 milliárd forintban határozták meg azt a keretet, amit a Beruházási Ügynökség a nyíregyházi stadion előkészítésére és megvalósítására költhet, derül ki a szerda este megjelent Magyar Közlönyből.  

A stadionra a kormány eredetileg 10,32 milliárd forintos keretet biztosított volna, tavaly ősszel azonban a közbeszerzésen végül egy 13,7 milliárdos ajánlat nyert. Azaz: a Puskás Aréna építésében is résztvevő Épkar Zrt., valamint a nyíregyházi székhelyű Nyír-Wetland Generál Zrt. konzorciuma.

A tervek szerint az UEFA II-es stadionnak fedett nézőtere, 8150 férőhelye, pályafűtése és automata öntözőberendezése is lesz.

Ha kihasználják a teljes keretet – írja a HVG –, a nyíregyházi az egyik legdrágább magyar stadion lehet. A Nyíregyháza egyébként most az NB II. 7. helyén áll, az első osztályban pedig utoljára 2015-ben járt.