Egy évvel ezelőtt halt meg az első magyar koronavírusban, Orbán Szerbiába ment maszk nélkül, Karácsony boltot zárt volna

Egy évvel ezelőtt halt meg az első magyar koronavírusban, Orbán Szerbiába ment maszk nélkül, Karácsony boltot zárt volna

Ma már egészen szimbolikus, hogy pont a magyar szabadság napján, a tavalyi március 15-én követelte az első, hivatalosan is elismert magyar áldozatát a koronavírus-járvány - ami pont négy nappal azelőtt, március 11-én lett a WHO szerint (is) pandémia.

Másképp láttuk már akkor is a világot, Európa elkezdte lezárni a határait. Itthon pedig elmaradtak a nyilvános megemlékezések, de például Orbán Viktor ünnepi levelében még inkább az aktuálpolitikát érintette.

Íme néhány érdekesség aznapról:

Orbán Viktor reggel még a határon kívüli magyarsághoz intézett levelet (idén már az egészségügyi dolgozókat méltatta), majd repülőgépre pattant és Szerbiába utazott, és még reggel fogadta is őt Aleksandar Vucic szerb elnök. Persze szigorúan maszk nélkül. Az informális megbeszélésen a koronavírus-járvány elleni védekezés és a migrációs válsághelyzet volt a téma - árulta el Havasi Bertalan sajtófőnök az MTI-nek. 

Még aznap bejelentették Szerbiában a szükségállapotot, valamint Orbán Viktor bejelentette, továbbra sem áll módjában Magyarországnak beengedni senkit, aki Olaszországból érkezik, azokat sem, akik szerb állampolgárok és Szerbiába akarnak hazamenni.

Mélypont a köztévén: az ellenzéki szimpatizánsok terjeszthetik a vírust

A köztévé vasárnap reggel keményen beleszállt az ellenzékbe a koronavírus-járvány kapcsán. Az paprikázta fel a szerkesztőt, hogy ellenzéki pártok javaslatokkal élnek, sőt, olykor kritikával illetik a védekezést, vagy a kormány döntéseit. Mérgestársnak Deák Dánielt kérték fel. Emlékezetes, a XXI.

Egyébként azon a vasárnapon két új magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon, ezzel harminckettőre nőtt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma. Magyarországon akkor 32 új koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván, közülük 9 iráni, 1 brit és 22 magyar állampolgár volt. Emlékeznek? Akkor még külföldről behurcolt járványról szólt a kormányzati kommunikáció. 

Mivel két nappal korábban, pénteken az ellenzék nyomására végre bezárták az iskolákat, rendkívüli ítélkezési szünet is életbe lépett a bíróságokon 2020. március 15-én.

Protokoll: Pintér Sándort tesztelték koronavírusra, de a szentendrei polgármestert már nem

Ahogy arról beszámoltunk, Pintér Sándor belügyminiszter is találkozott azzal a Abdelkader Amara marokkói közlekedési miniszterrel, akiről tegnap kiderült, hogy koronavírus-fertőzött. Azonban az észak-afrikai politikus nemcsak a belügyérrel és Mosóczi Lászlóval, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával tárgyalt, hanem 5 nappal ezelőtt meglátogatta a szentendrei mobilgátat is a belügyi tárca szervezésében.

Szintén beszédes, hogy pont március 15-én fogta el a rendőrség azt a 30 éves férfit, akinek videoblogjában elsőként jelent meg az a minden alapot nélkülöző híresztelés, hogy az operatív törzs a főváros lezárására készül. A nyomozók a férfit közveszéllyel fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi a videó feltöltésének tényét elismerte. 

Egy évvel később pedig vírustagadók vonulhatnak szabadon Budapest utcáin.

14:17-kor vált hivatalossá, hogy sajnos életét vesztette egy 75 éves férfi, akit koronavírus-fertőzés gyanújával és tüdőgyulladással szállítottak a Dél-Pesti Centrumkórházba, hozzátéve: a beteg a szállítást követően hunyt el.

A Jobbik az óvodák és a bölcsődék bezárására, és a kereskedelem korlátozására szólított fel

Lukács László György, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa a Facebookon közreadott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, a Jobbik javasolta elsőként a magyar iskolák, óvodák és bölcsődék bezárását a koronavírus-járvány lassítása érdekében, amelyből a kormány csak az iskolák bezárását fogadta meg. Viszont Orbán Viktor "elhajolt a felelősség alól", amikor az önkormányzatokra hárította a bölcsődék és óvodák ügyét - fogalmazott a politikus.

Szintén érdekes visszaemlékezni, hogy Karácsony Gergely aznap azt kezdeményezte, hogy a kormány tegye lehetővé a települési polgármestereknek, Budapesten pedig a főpolgármesternek a nem létfontosságú boltok, üzletek nyitva tartásának korlátozását, szükség esetén a bezárás elrendelését.

Amire Vámos György, az OKSZ főtitkára az MTI-nek úgy reagált, hogy a felvetést nem támogatják. A kereskedelem szabályozásában - hangsúlyozta - országos szinten egységes irányításra van szükség. Nehezen tartják elképzelhetőnek, hogy az egyik településen egy bolttípus nyitva lehessen, a másikon pedig nem. Ezen felül felhívta a figyelmet arra is, hogy az élelmiszerbolt, a benzinkút, a gyógyszertár nyilvánvalóan létfontosságú. Arról viszont nincs állásfoglalás, hogy ezeken túl van-e még olyan, amit az ellátási oldalról ebbe a körbe lehet sorolni - közölte Vámos György.

Azóta tudjuk, hogy random zárattak be, nyitattak ki boltokot, virágárusokat, kaszinókat. 

Egyébként az önkormányzatok március 15-én kezdték el bezárni az idősotthonokat és a bölcsődéket is. 

Mellékzönge a március 15-i „koronainfón": a sajtószabadság ünnepe?

Kovács Zoltán államtitkár az operatív törzs ülését követő vasárnapi sajtótájékoztatóján meglehetősen arrogánsan reagált az olyan újságírói kérdésekre, melyek akár a MOK felhívására, akár Pintér Sándor miniszter koronavírus-vizsgálatára vonatkoztak. Válaszokat vagy nem, vagy csak hiányosan adott, viszont azzal vádolta kollégáinkat, hogy csupán szenzációra vágytak.