Magyarország a 23. Európában a felhasznált vakcinák arányát tekintve

Magyarország a 23. Európában a felhasznált vakcinák arányát tekintve

Ahogy arról beszámoltunk, Magyarországon eddig 2.270.312 (első és második) adag oltóanyagot sikerült felhasználni – az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi adatai szerint –, ami a dózisok abszolút számainak országonkénti összevetésében az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség 30 tagállamának rangsorában a hetedik helyezést jelenti. Noha a lakosságarányos mezőnyben az első oltásukat megkapó felnőtt népesség tekintetében az élre törtünk, Máltát is megelőzve, nem árt szemügyre venni az oltási hatékonyság arányát sem.

Több szempont alapján is lehet vizsgálni, így rangsorolni is, hogy melyik európai ország hol tart éppen a vakcinák felhasználásában, de ezúttal azt néztük meg, hogyan alakul a meglévő oltóanyagok felhasználási rátája országokra lebontva.

Az alábbi lista az egyes országok rendelkezésére álló és az abból felhasznált oltások arányát mutatja:

  1. Litvánia: 100,0%
  2. Szlovákia: 93,8%
  3. Ausztria: 89,8%
  4. Észtország: 89,4%
  5. Lengyelország: 88,6%
  6. Csehország: 88,3%
  7. Dánia: 87,5%
  8. Belgium: 86,9%
  9. Olaszország: 85,7%
  10. Portugália: 83,3%
  11. Szlovénia: 82,8%
  12. Spanyolország: 81,8%
  13. Finnország: 81,6%
  14. Norvégia: 81,2%
  15. Izland: 80,9%
  16. Franciaország: 78,8%
  17. Írország: 78,6%
  18. Görögország: 78,5%
  19. Liechtenstein: 78,4%
  20. Románia: 77,2%
  21. Ciprus: 77,2%
  22. Németország: 76,9%
  23. Magyarország: 76,2%
  24. Horvátország: 73,1%
  25. Svédország: 72,6%
  26. Luxemburg: 71,1%
  27. Lettország: 70,8%
  28. Bulgária: 70,3%
  29. Hollandia: 69,7%

(Málta esetében nincs az említett arányra vonatkozó adat az ECDC tájékoztató oldalán.)

Szembetűnő, hogy a fenti rangsor a 100 százalékostól egészen a 70 százalék körüli arányig terjedő tartományt fogalja magába, ami mintegy 30 százaléknyi eltérést mutat a sor elején és végén elhelyezkedő államok között. 

Ebben a rangsorban láthatóan Magyarország a 23. helyen áll az adott pillanatban rögzített állapotok alapján, ezzel 76,2 százalékos vakcina-felhasználási arányt mutatva. 

Az előkelő első három helyet Litvánia, Szlovákia és Ausztria foglalta el, míg a sor végén Lettország, Bulgária és Hollandia található.

Azonban hozzáteendő, hogy az ECDC összesítő statisztikájával szemben a többnyire naponta frissülő kormányzati információs oldal időnként naprakészebb adatokról számolhat be a hazai koronavírussal kapcsolatos helyzetről. Utóbbi hétfői adatai alapján 1 920 000 ember már megkapta a védőoltás első adagját, és 689 392-en a második dózist is. 

Ugyanakkor érdemes felidézni, hogy mit mondott Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken a Kossuth Rádióban arról, hogy mennyi oltóanyagot tárolnak raktárban:

Van 250 ezer orosz vakcinánk a raktárakban, amelyek feloldásra várnak, tehát be tudnánk adni már holnap, csak a tiszti főorvos asszonynak el kell végezni az ellenőrzéseket. Ezt kevesen tudják, de szeretném elmondani, hogy a beérkezett vakcinákat nem adhatjuk oda automatikusan az orvosoknak meg a háziorvosoknak, hanem azt egy magyar ellenőrzésen át kell engednünk, és ha az megtörtént, akkor úgy hívják, hogy föloldjuk ezeket a készleteket és lehet kiszállítani. Ez időnként több napot, van, hogy több hetet is igénybe vehet, attól függően, hogy milyen dokumentáció áll a tiszti főorvos asszony rendelkezésére. És én sürgetem természetesen Müller Cecíliát, de ő meg nem enged, és igaza van, mert neki az a dolga, hogy a lehető legbiztonságosabb ellátást teremtse meg. Tehát van 250 ezer feloldásra váró orosz vakcinánk, ha Müller Cecília föloldja, akkor ezekkel lehet oltani. És van 517 ezer vakcinánk szintén raktárban, ami a második oltásra vár. 

Eszerint az egyes vakcinákat akár hetekig is kell vizsgálni, mely az egyes dokumentációktól függ, s csak azután lehet azokkal oltani. Az akkor elhangzottak alapján tehát 767 ezer dózis áll a raktárakban, melyek felhasználásához még a magyar hatósági ellenőrzés engedélye szükséges, vagy azokat a második oltás idejére tartogatják.