Sümeg: hamis érettségi miatt magyarázkodhat a fideszes politikai vezetés

Sümeg: hamis érettségi miatt magyarázkodhat a fideszes politikai vezetés

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Szabó Krisztina - Sümeg fideszes polgármesterének, Végh Lászlónak élettársa - ellen 2020 szeptemberében indult közokirat-hamisítás bűntette miatt nyomozás

A Sümegi szó tudta meg, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság széleskörű adatgyűjtést folytatott le az ügyben, az adatgyűjtés eredményeképp pedig a nyomozó hatóság egyik határozatában tényként rögzítette, hogy a Szabó Krisztina nevére Budapesten kiállított érettségi bizonyítványnak nincs törzslapja az azt kiállító gimnáziumban. Vagyis 2015-ben a polgármester érettségi nélkül tette meg a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjévé.

Egy névtelenségét kérő tapolcai orvos közölte a lappal, hogy valószínűleg azért lehetett szüksége Szabónak egy 1995-ös dátumú bizonyítványra, mert azt be kellett mutatnia munkahelyén, ami annak hiányában megszűnt volna. Később Szabó a birtokában lévő érettségi bizonyítványt különböző felsőfokú végzettséget adó intézményeknél felhasználta.

A helyi közéletben jártas Németh Szabolcs saját közösségi oldalán arról írt, a Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 0210/527/2020. számon hozott jogerős határozata megállapítja, hogy Szabó Krisztina „érettségi bizonyítványa hamis”!

Állítása szerint a határozatból kiderül, hogy a pécsi nyomozók "alapos munkát végeztek", ugyanis a nyomozásuk során és az általuk bevont igazságügyi szakértőkkel megállapították, hogy a Szabó Krisztina által, a rekreáció-szervező és egészségfejlesztő főiskolai felvételinél használt érettségi bizonyítványán szereplő gimnáziumi pecsét és aláírás hamis. Ráadásul Szabó Krisztina érettségi bizonyítványába olyan dátumot hamisítottak (1995. június 12., kedd), amely napon nem is volt érettségi vizsga abban a bizonyos budapesti gimnáziumban.

Németh Szabolcs szerint amennyiben nem mond le posztjáról Szabó Krisztina, úgy abban az esetben felmerülhet a hűtlen kezelés bűncselekménye is, ugyanis úgy véli,

"a térség vezetői nem a saját pénzükkel gazdálkodnak, hanem a településükön élők által befizetett adóforintokkal, amit aztán odaadtak/odaadnak fizetés formájában a hamis érettségivel lebukó Szabó Krisztinának."

Az esetre Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő is reagált, a politikus a Fidesz helyi parlamenti képviselőjének, Fenyvesi Zoltánnak szerepét is firtatta. Mint fogalmazott, "már értem, miért próbálták terelni magukról a figyelmet és mindenféle aljas hazugsággal lejáratni engem", ugyanis szerinte "mivel Fenyvesi Zoltán tanár létére tudott az egészről", sőt, tudomása szerint "egészségügyi tanácsadója is volt a hölgy, most nézzen az emberek szemébe és vállalja a felelősséget, Végh Lászlóval karöltve."

Vajon mit szólnak ehhez azok a diákok, akiket tanított, illetve akiket érettségiztetett?!
 
Óriási szégyen ez az ügy az egész térségünkre nézve!
 
- írta Rig Lajos.