Diákmozgalom: korai az iskolák újranyitása az írásbeli érettségi előtt két héttel

Diákmozgalom: korai az iskolák újranyitása az írásbeli érettségi előtt két héttel

Az ADOM Diákmozgalom szerint nem jött el az ideje, hogy kinyissák az iskolákat és beengedjék azokba az érettségizőket.

Hétfő délután a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben írta meg, hogy amint sikerül elérni a 2,5 millió beoltottat Magyarországon, életbe léphet az a kormányrendelet, amely bizonyos enyhítéseket tesz lehetővé. Ezzel összefüggésben április 1-től elkezdték soron kívül beoltani a pedagógusokat is annak érdekében, hogy április 19-re megnyithassák ismét az iskolákat.

Ezzel kapcsolatban az Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom (ADOM) elnökségi tagja nyilatkozott nekünk. Első körben arról érdeklődtünk, hogy a diákmozgalmuk szerint eljött-e az ideje az iskolák újranyitásának. A közelgő érettségi vizsgákra vonatkozóan kifejtette:

A diákszervezetünk úgy gondolja, hogy nem jött el az ideje, hogy kinyissák az iskolákat és beengedjék azokba az érettségizőket. Hiszen április 19-e és az írásbeli kezdete között pont két hét különbség van, és azért mégsem kellene az érettségi előtt olyan veszélynek kitenni a diákokat, hogy esetleg megfertőződjenek és ne tudjanak részt venni az írásbeli vizsgájukon. 

Korábban is írtunk arról, hogy a védettség kialakulása nélküli iskolanyitást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja, szerintük a több mint 150 ezer pedagógus gyors ütemű beoltásának ígérete "egy furcsa átverésnek tűnik", mivel a kitűzött határidőket nehéz lesz tartani.

"Ez egy furcsa átverés" - Hogyan fognak beoltani 150-160 ezer pedagógust bő egy hét alatt, amikor itt van a húsvét is?

Ahogy arról ma beszámoltunk, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter péntek délután bejelentette, hogy április 1-jén elkezdik beoltani a tanárokat, és „remélhetőleg bő egy hét alatt mindegyikük meg tudja kapni a vakcinát". „Ez egy furcsa átverésnek tűnik" - reagált nemsokkal később az Alfahír érdeklődésére Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke.

Az ADOM képviselője szerint a pedagógusok oltását jobb lett volna hamarabb elkezdeni. Úgy véli, ha a kormány részéről lett volna egy olyan oltási terv, ami jól szabályozza, hogy a tanárokat, pedagógusokat mikor oltják be, akkor ezt beleszámíthatták volna.

Nyilván ez itt most már nem játszik szerepet, mert ebbe ők nem gondoltak bele és elég kaotikusan, összevissza oltogatják az embereket. Hogyha nem alakul ki a védettség, akkor nem érdemes megnyitni az iskolákat, mert ezzel a diákokat és a tanárokat is csak veszélybe sodorják. 

- érvelt.

Ugyanakkor a napokban az RTL-nek nyilatkozott az ADOM Diákmozgalom nevében arról, hogy nem jó ötlet az érettségizőket visszahívni most az iskolákba. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint viszont több vizsgázó igényt tart a személyes segítségre még a vizsgáik előtt. A diákszervezet prominense erre is reagált:

Ez elég érdekes, mert egyébként most is volt még lehetőség személyes konzultáció kérésére: ez egy olyan segítség az érettségizőknek, hogy még a távoktatás alatt is személyes konzultációt kérhetnek bizonyos szaktanároktól. Ekkor bement az osztálynak egy kisebb része és az adott érettségi tantárgyból készültek.

Mint kifejtette, ez egy nem teljes létszámmal működő csoportos foglalkozás érettségizőknek, tehát ez a járvány alatt is működött, bizonyos korlátokon belül. Szerinte most viszont az látható, hogy az érettségi vizsgák előtt két héttel beengednének mindenkit az iskolákba és nem kifejezetten csak az érettségizőket, hanem azokat is, akik nem érettségiznek, ezzel növelve a veszélyét annak, hogy minél több emberrel találkozzanak a diákok, vagyis nagyobb esélyük lesz arra, hogy megkapják a vírust és megfertőződjenek.

Meglátása szerint ez azért az érettségi előtt eléggé rizikós, és nagyon sok diák szerinte nem is fog bemenni az iskolákba ebben a két hétben, mert nem vállalják szívesen ezt a kockázatot.

Mert ha most tényleg elkapják a fertőzést és nem mehetnek érettségizni, akkor igazából az idei felvételijüket bukják és kénytelenek lesznek egy félévet halasztani az érettségi vizsgák letételére. Tehát ők ezzel tisztában vannak, csak nyilván ez az Emberi Erőforrások Minisztériumától felelőtlen kijelentés, hogy ebben a két hétben próbálnának a diákok felkészülni az érettségire, mert ők eddig is készültek, de nem ezen a két héten fog múlni, hogy valaki maximálisan felkészül az érettségi vizsgájára. 

- fűzte hozzá.

Azt is elmondta, összességében milyen megoldást látna helyénvalónak a kérdésben az ADOM. Leszögezte:

biztosan nem engedné be a diákokat erre a két hétre,

és a szervezet többi tagjával nem is gondoltak arra, hogy most bármilyen egyéb konzultációs lehetőség legyen, mert az eddig is adott volt, hogy az egyes szaktanárok specifikus, az érettségire felkészítő mini konzultációkat tarthattak.

Tehát mi nem gondoljuk, hogy ebben a két hétben kellene a diákokat felkészíteni az érettségire, hanem erre már gondolni kellett volna korábban is, amikor bevezették az online oktatást, hogy mi lesz az érettségizőkkel és hogyan lehet őket olyan szinten felkészíteni, mint ahogy személyesen is felkészítették őket.

- mondta, majd hozzátette:

Ez egy kicsit elkésett lépés a kormányzat részéről vagy az Emmi felől, hogy most az utolsó két hétben gondolnak arra, hogy az érettségizők hogyan fognak felkészülni a vizsgákra.

Így a diákszervezet inkább azon az állásponton van, hogy ha még nem is álltak el attól, hogy a tavalyihoz hasonlóan elengedjék a szóbeli vizsgákat és csak írásbeli vizsgák legyenek, akkor inkább ebben a két hétben maradjanak otthon az érettségizők és csak a vizsgájukkor menjenek vissza az iskolákba.