Operatív törzs: Új időpontfoglalási rendszer lesz kísérleti jelleggel, a járványadatok lassan javulnak

Operatív törzs: Új időpontfoglalási rendszer lesz kísérleti jelleggel, a járványadatok lassan javulnak

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóját György István, az országos munkacsoport vezetője azzal kezdte, hogy a járványügyi adatok javulnak, de a szabályokat továbbra is tartsuk be. Emlékeztetett, hogy már minden harmadik magyar megkapta az első oltását, ezzel 3 363 ezer feletti a beoltottak száma Magyarországon.

Eddig 4 325 968-an regisztráltak, kétharmaduk túl van az oltáson - emelte ki.

Arról is beszámolt, hogy a regisztrált idősek 90%-a be van oltva, közülük pár tízezer honfitársunkra különböző okok miatt még nem került sor, például akut betegség miatt.

György István ezután elmondta, hogy a 18-59 év köztiek 54%-a kapott oltást, ugyanakkor már egyre fiatalabbak oltására kerül sor. A magyar oltottság aránya a duplája az európai átlagnak, és mint hozzáfűzte, Magyarországra kívánnak koncentrálni,

nem más országokkal kívánunk versenyezni.

Közölte, hogy négyféle vakcina érkezett hazánkba:

Modernából érkezett hétfőn 68 400 dózis, melyből 59 ezret a háziorvosok használhatnak fel, a többit második körös oltásra szánják. Kedden 248 040 adag Pfizer jött, ebből 111 ezret első körös oltásként terveznek felhasználni. Szintén a tegnapi napon 72 000 darab Astra Zeneca jött, melyet a második körös oltásokra teszik félre. Szputnyikból tegnap 100 ezer adag érkezett ugyancsak a második körre. Hétvégén pedig 600 ezer Sinopharm vakcina is várható.

Új időpontfoglalási rendszer

György István tájékoztatott, hogy a kormány kipróbál egy új rendszert online időpontfoglalásra, mely révén maguk a regisztráltak foglalhatnak időpontot az oltásra. Erre kísérleti jelleggel Pécs, Debrecen, Szeged és Budapest esetében az egyetemi kórházi oltópontokon kerül sor.

Eszerint a mai napon SMS-ben értesítik az ebben érintetteket. Hozzátette, akik ezt megkapták, csütörtökön fel kell keresniük 16 óráig az SMS-ben látható honlapot és foglalniuk kell egy időpontot.

Azt is hozzáfűzte, hogy ennek révén kiválasztható, mely napokon, hány órára, és pontosan hol kerüljön sor az oltásra. Ha beválik a kétnapos kísérlet, akkor alkalmazzák szélesebb körben is.

Az új rendszer kapcsán ma reggel a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében is az állt:

"Az egyetemi oltópontokon a kormány kísérleti jelleggel kipróbál egy internetes foglalási rendszert. Az oltás felgyorsítása érdekében 70.000, már oltásra regisztrált ember fog SMS-ben értesítést kapni, hogy az abban szereplő kód alapján időpontot foglaljon magának jövő hét hétfő, kedd vagy szerdára. Amennyiben a rendszer sikerrel vizsgázik, megfontoljuk az általános kiterjesztését a regisztráltakra."

Lassan javuló trend az adatokban

A beoltottak számával együtt érzékelhetővé vált a hazai járványadatok kedvező fordulata

- jelentette ki a tájékoztatón Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki hozzá is tette, "magasan platózunk", de megkezdődött a csökkenés, jórészt az oltások révén.

A tisztifőorvos ismertette,

2 527 új fertőzött személyt azonosítottak, az aktív fertőzöttek száma 266 ezer fölött van. Jelenleg 8 097 beteget ápolnak kórházban, 925-en vannak lélegeztetőgépen. Eddig 460 ezer fő gyógyult fel a betegségből összesen.

Noha javuló trendet mutatnak az adatok, de Müller szerint rendkívül lassú ez a folyamat, ami a brit mutánsnak köszönhető. Arra is kitért magyarázatképp, hogy a lélegeztetőgépről való lekerülést követően többféle kezelésre van szükség, jelesül rehabilitációt igényel, ez több hónapot is jelenthet, míg korábban gyorsabb volt a felépülés.

Mind az öt oltásnál két adagra van szükség - erősítette meg, ami elmondása alapján nagyon nehéz logisztikai feladat.

Müller Cecília hangsúlyozta, egy időben ötféle vakcinával történik az oltás a következő héten, mind egyszerre lesz elérhető az oltópontokon. Emellett érkeznek folyamatosan a vakcinaszállítmányok.

Örömmel látja, hogy nő a regisztráltak száma, a fiatalok körében is egyre inkább. Bízik benne, hogy "megcsillant a pandémiától való szabadulás" reménye, hozzáfűzve:

Újra vissza tudjuk lassacskán nyerni a megszokott életünket.

Meglátása szerint a fiatalok a szabadságukat kívánják visszanyerni, ennek is betudható szerinte a növekvő hajlandóságuk.

Megnyugtatónak nevezte, hogy beoltották az idősek túlnyomó részét már, de sajnos, mint fogalmazott, mindig van tragikus halál is, ezt a védőoltásokkal sikerülhet elkerülni - tette hozzá.

Azt is megjegyezte, hogy 50% feletti védettség már elegendő bármelyik vakcinatípusnál, ahogy az a WHO követelményében szerepel. Az Emirátusok Sinopharm tapasztalatára hivatkozva elmondta, hogy az a kínai oltóanyag hatékonyságáról tanúskodik.

Kiemelte, nem csupán a saját, de környezetünk egészségét is megóvhatjuk az oltakozással, bármelyik vakcinát kínálják fel, Müller Cecília arra buzdít, fogadjuk el.

Kérdésre válaszolva elmondta, a hétvégi, szabadnapi oltás esetén a háziorvosok külön díjazást kapnak, mivel többletfeladatot végeznek.

Rendőri intézkedések

Kiss Róbert, az ügyeleti központ helyettes vezetője beszámolt arról, hogy a maszkviselési kötelezettség ellen 623 ember ellen intézkedtek az elmúlt napon, így összesen 56 186 főre nőtt ezen intézkedések száma. Vendéglátó üzlet bezárására ezúttal nem került sor. 227 személlyel szemben intézkedtek a kijárási tilalom miatt.

Összesen 68 033-ra nőtt a rendőri intézkedések száma a gyülekezési korlátozással kapcsolatban. Hatósági házi karanténba 4 379 személy került.