Gruevszki miatt nem engedné az Orbán-kormány Észak-Macedónia felvételét az EU-ba?

Gruevszki miatt nem engedné az Orbán-kormány Észak-Macedónia felvételét az EU-ba?

Egy osztrák lap, a Der Standard egy magas rangú Bizottsági tagra hivatkozva azt állítja, hogy többen is megdöbbentek Várhelyi Olivér bővítésért felelős biztos azon kijelentése miatt, hogy elsőként nem Észak-Macedónia, hanem Albánia Európai Uniós felvételét kéne megvitatni. Várhelyi Olivér szerint Észak-Macedóniával kapcsolatos tárgyalásokat azért kéne egyelőre hanyagolni, mert annak tagságát Bulgária nem támogatná.

A Der Standard szerint Észak-Macedónia ún. mintaországnak számít a Nyugat-Balkánon a demokratizálódás és a gazdasági fejlődés terén is. Ráadásul korábban az ország esetében pont az Európai Tanács mondta ki a felvétel és a párbeszéd megindítását. Ugyanakkor a lap emlékeztetett, hogy Bulgária megvétózta az ország felvételét, így az elmúlt egy évben "állt az ügy." 

Az osztrák lap szerint a nyugati országok nem egyeznének bele Albánia előre vételében, így Várhelyi Olivér kijelentése nagy felzúdulást váltott ki, még akkor is, ha Bulgária is gáncsolná az ügyet. Ugyanakkor a bolgár kormányválság miatt több szakértő is úgy véli, most könnyen meghajlásra kényszeríthetné az EU Bulgáriát makedón-ügyben. 

"Nem értjük miért döntött így. Mindig is elmondtuk, hogy Észak-Macedónia minden felvételi kritériumot teljesített"

- tette hozzá egy magas rangú tisztségviselő Várhelyi Olivér kijelentéséről. 

Több uniós szakértő szerint a magyar biztos kijelentése mögött inkább az állhat, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök, akihez feltétlenül lojális Várhelyi Olivér, jelenleg is Magyarországon bújtatja Nikola Gruevszki egykori észak-macedón miniszterelnököt.

Mint ismert, Gruevszkit 2018 májusában ítélték el két évre, börtönbüntetését néhány hónappal később kellett volna megkezdeni. Volna, ha nem szökött volna el Macedóniából. Azóta viszont hazánkban tartózkodik menekült státuszúként.

A döntés hátterében tehát az is állhat, hogy az Orbán-kormány a Gruevszkihez hű, jelenleg ellenzékben lévő nacionalista észak-macedón pártot támogatja, s azt, hogy Szkopje teljesítse Bulgária politikai kívánságait.

"Várhelyi Olivérnek bővítési biztosként nem volna szabad megengednie magának, hogy befolyásolják ilyen ügyekben"

- mondta az uniós tisztségviselő.

A következmények akár hatalmas károkat is okozhatnak - írja a Der Standard. Ugyanis, ha pont annak az országnak a felvételét gáncsolják el, amely a lehető legtöbb reformot hajtotta végre a térségben, az rossz jelzést küldhet a többi balkáni ország számára is. Egy 2017-es kutatás szerint is, a következő években egyetlen olyan ország van, amely igazán teljesíteni képes Brüsszel demokratikus és gazdasági feltételeit, s az Észak-Macedónia. Szintén ezen kutatás szerint Szerbiának legkorábban is csak 2030-ban lehet esélye a felvételre, míg Albánia - Várhelyi Olivér állításával ellentétben - egyre távolabb van az EU-ba való belépéstől.