A marhaságnak nevezett Böröcz-féle előterjesztés visszavonását kéri az ellenzék

A marhaságnak nevezett Böröcz-féle előterjesztés visszavonását kéri az ellenzék

Én nem fogok aláírni egyetlen ilyen tisztességtelen szerződést sem! Erre nem kényszeríthet senki! Vegyék el és osztogassák szét! Ez a javaslat abszolút igazságtalan, tisztességtelen, más szavakat nem mondok mert az nem az én stílusom

- jelentette ki az ATV reggeli műsorában Gémesi György, Gödöllő polgármestere a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke, aki Brenner Kolomannal, a Jobbik országgyűlési képviselőjével együtt válaszolt a Fidesz bérlakástörvényt érintő felvetésekre.

Gémesi György úgy véli, a javaslat a magyarországi önkormányzati bérlakásállomány felszámolására irányul és nem állja majd ki az alkotmányossági próbát a Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő által beterjesztett, de még a kormánypárti polgármester szerint is marhaságnak nevezett törvényjavaslat. Szerinte nem lehet a több mint ezer milliárdos önkormányzati vagyonról egyeztetés nélkül, az önkormányzatokat kihagyva dönteni, ezért a MÖSZ nevében arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy ne vegyék tárgysorozatba az önálló képviselői indítványt, míg Böröcz Lászlót, a kezdeményezés visszavonására szólította fel.

Én ezt a vagyont a Gödöllőn élők vagyonának gondolom és nem X ember magántulajdonának azért, mert a Várban most el kell adni néhány lakást fillérekért, mert benn laknak a fideszes „guruk”

- tette hozzá Gémesi György.  

Meglátjuk, hogy a fideszes ellenállás meddig tart. Bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek elég gyorsan elhalnak

- utalt Brenner Koloman arra, hogy még a kormánypárti polgármesterek is elutasítják a javaslatot.

Brenner Koloman felhívta a figyelmet arra is, hogy a Jobbik „Mi várunk” bérlakás programja az eladás ezen formája helyett, éppen a bérlakások építésére helyezik a hangsúlyt.

Az ATV-ben szóba került még az ellenzék előválasztási rendszere. Ennek kapcsán Brenner Koloman is jelezte, hogy indulni kíván az előválasztáson a Győs-Moson-Sopron megye 4. választókerületében.

Egyelőre még csak a néppárti Jobbik jelöltje vagyok, de folynak a tárgyalások. Tény, hogy a soproni egy polgárosult régió, tehát abból indulok ki, hogy egy polgári jelölt tudja igazán megszorítani a Fideszt

-  mondta Brenner Kololman.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/K4l8D_Rt04w.jpg?itok=S5DcSz4h","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=K4l8D_Rt04w&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}