Az idillitől még igen messze álló Új Éden felvázolása – Heavy metal mestermű Mosonból

fooldal Power Uj Eden
kiadói archívum

Nyolc évvel a bemutatkozó nagylemezét követően jelentkezett új albumával most márciusban a 2008-ban indult mosonmagyaróvári Power zenekar. Töredelmesen bevallom, a Tükrök egyszerűen elment mellettem anno, ez a friss – H-Music gondozta – Új Éden címet kapott 9+1 tételes anyag viszont már az első hallgatás után megfogott. A két kiadvány megjelenése között persze nem tétlenkedett a csapat, átrendezték soraikat (hármasban mentek tovább, de a nagy bulikon Knausz Péter ül a dobszéken, hogy Világi Zoltán hangszálakrobata és dobos zseni kellőképpen tudjon a frontemberi tevékenységre koncentrálni), bemutattak két új szerzeményt, sőt még egy indulót is megírtak Te meg én címmel az MKC női kézilabda csapat számára - ezek után fordultak rá teljes gőzzel a lentiekben bemutatásra kerülő dalcsokor végleges elkészítésére.

 

 A banda erős fémszálakból „kötött” új anyaga, az egy sima, egy fordított minta alapján készült, azaz a bő negyven perc játékidő alatt felváltva jönnek a tempósabb, illetve a (kisebb-nagyobb mértékben) lassabb számok egymás után. Ami azonnal feltűnik, hogy a debüthöz képest letisztultabb dalszerkezetekre épülő, azaz az eddigieknél jóval kompaktabb nótákat írt és rögzített erre a korongra a már említett – a szövegeket is jegyző – Világi Zoltán (dob, ének), valamint Németh Sándor (gitár), és Schnitzer Péter (basszusgitár) alkotta trió, nem mellesleg jó néhányban van valami geg, egy apró plusz, amitől még izgalmasabbak lettek.

Már a lemezt nyitó címadó is megfelelő iránytű a kissé módosultabb (és most CD-re került) zenei matéria pontos belövéséhez - egy bombasztikus, lendületes, de egyben megadallamos heavy nóta, amiben a Power minden erénye kellő mértékben domborodik ki, vélhetően ezért is választottak eme album első „igazi” előfutárának.

A következő Kiskirályok egy kimért tempójú, súlyosan lüktető HM darab, amiben akár Black Sabbath-os ízeket is felfedezhetnek az ínyencek. A teljesen speed-esre vett, csordavokálokkal is alaposan is megtámogatott Szállj végén a többszöri ’hej-hej-hej’ kórus, és az ’óóóó’ elnyújtás nagyon bitang, borítékolható, hogy koncerteken a közönség aktivitását is újabb szintre emeli. Itt kell megjegyezni, hogy egy-két nótában (újra) „beköszön” Michael Kiske – főként a korai Helloween-es korszakában elővezetett – dallamvezetése és (bizony!) orgánuma, ráadásul egy az egyben, ami ugye még mindig a ’nem semmi mutatvány’ kategória.

És innentől egy darabig „…fokozódni fog a drámai feszültség…”, hogy egy klasszikust idézzek. A szintis elemekkel is megtűzdelt, fülledt, sejtelmes, a latex fétist megéneklő Sötét gyönyör érkezik, amiben a ’hah’ bemondások még hitelesebbé teszik az alapból sem bárgyú (hálószobai történések ihlette) nótát. A ritmikailag érdekes megoldásokat tartalmazó, de magabiztosan aprító Halhatatlan utolsó harmadába becsempészett hang/közjáték pedig hátborzongató pillanatokkal (is) megajándékoz.

cikkbe Power Uj Eden front

 A szaggatott riffekkel elővezetett Bíbor csönd-ben groove metalos ritmusozást, sőt – bár meglehet, hogy szentségtörés már maga a feltételezés, de – leheletnyi grunge-os énekdallamokat is vélek kihallani, mindamellett, hogy billentyűs effektekkel is meg lett támogatva ez a masszív, és szuggesztív nóta. Érdemes (itt is) a dobtémák tanulmányozására is szánni egy kis időt.

A – címéhez hűen kellően rock and rollosra vett – Rock n’ roller nem csak a rövid Kovács Kati idézetével csal mosolyt a hallgató arcára - jópofa, szándékosan játékosra, humorosra vett, pimasz beszólást sem nélkülöző pörgős tétel. Az ezt követő – tavaly márciusban imidzsklipként bemutatott – Mélyben akusztikus gitáros/vonós hangszínekkel előadott szomorú lírája viszont könnyen könnyet csal(hat) az ember szemébe… ilyet is tud a Power. Zoli kissé ironikus/keserű hangsúllyal mondta róla, hogy a legnézettebb videójuk lett ez a dal, sokan ez által lettek a zenekar rajongói. Az izzasztó fémmegmunkálás közben majd’ négypercnyi lecsendesedés - elgondolkodtató, akár önmagunkba nézésre, számvetésre is ösztönző szerzemény.

 Az utolsó előtti, abszolút headbang-kompatibilis Létezünk kihangosított, „éteri” soraival hívja fel magára a (többlet) figyelmet, a legendás német tökfejes banda szellemét megidéző himnikus refrénje pedig már elsőre fülben maradóvá teszi - a záró szintis hangulatfestés meg kiváló levezetés. Bónuszként a már 2015-ben rögzített, és abban a verziójában lemezre került Utolsó felvonás menetelős, komor gondolatokkal és riffekkel megpakolt metalja hangzik fel.

 

 A stílushoz hű, ízléses és technikás gitárszólók a kellő helyen és mennyiségben vannak jelen, ékes díszítői a daloknak, illetve a „szand” is nagyon-nagyon rendben van, a No Silence stúdió vastag, brutál hangzással ruházta fel a dalokat. Szerencsére a booklet elkészítése is értő kezekbe került, mostanság a futószalag-szerűen megjelent kiadványok között már-már ritka az olyan munka, ahol érdemben van (ki)használva a Photoshop.

Világi úr talán nem is túlzott azzal, amikor úgy jellemezte az Új Éden-t, hogy: „Olyan dallamos, bivalyerős heavy metal lemezzel jelentkezünk, ami hosszú évek óta hiányzott a magyar metaléletből!” Részemről maximális tisztelet és pontszám! Metal van, mese nincs!