Megrongálnák az itt élő kínaiak a Fudan Egyetem helyére kirakott emblematikus utcanévtáblákat

Megrongálnák az itt élő kínaiak a Fudan Egyetem helyére kirakott emblematikus utcanévtáblákat

Hu testvér, Budapesten vagyok, és néhányan arra készülünk, hogy holnap vörös festékkel leöntjük az átnevezett utcatáblákat

- tette közzé az Index azt a hozzászólást, amely a legnagyobb videómegosztón olvasható abban a videó beszámolóban, amelyben Hu Hszi-csin, a Kínai Kommunista Párt (KKP) hivatalos lapjának főszerkesztője írt, majd olvasott fel, saját YouTube-csatornáján.

Hu pedig, azt írja a budapesti kínaiaknak, hogy

éjszaka csináljátok, a rendszámot takarjátok le, viseljetek maszkot, és vigyázzatok a térfigyelő kamerákkal!

Az Index szerint a hazánkban Magyarországon élő kínaiak már elkezdték az interneten szervezni azt a demonstrációt, amelynek keretében festékkel öntenék le a héten a Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros vezetője által bemutatott új IX. kerületi utcanévtáblákat. A KKP lapjának publicisztikája azután jelent meg, hogy a kínai külügyminisztérium szóvivője is megnyilvánult az ügyben, Karácsonyék viselkedését „megvetésre sem érdemesnek” nevezve.

A cikk szerint a közterületek átnevezése alapvetően a belpolitikai csatározások eszköze. Megjegyzik, hogy Kínához még ma is mélyen gyökerező előítéletekkel közelít Európa.