Jakab Péter megdicsérte Kövér László bajuszát és nyakkendőjét, majd leszögezte: "fizessenek meg a tolvajok!"

Jakab Péter megdicsérte Kövér László bajuszát és nyakkendőjét, majd leszögezte: "fizessenek meg a tolvajok!"

Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje új stratégiát választott, hogy végig mondhassa napirendelőtti beszédét, igaz, Kövér László mielőtt megadta volna a szót már előre jelezte, ha valami neki nem tetszik, ismét szankcionál.

„Bevallom őszintén, nagyon sajnálom, hogy múlt héten nem tudtunk személyesen találkozni, de most azt kell hogy mondjam, ma nagyon jól néz ki, Házelnök úr! Komolyan mondom, a bajusz, a nyakkendő, minden a helyén van, az ülésvezetés tényleg remek, úgyhogy ha az idegrendszer is bírja a nyomást, akkor vágjunk is bele. Rögtön rögzítve persze az elején, hogy ha esetleg valamilyen okból kifolyólag ma sem mondhatom el az igazságot a Parlament falain belül, akkor el fogom mondani a parlament falain kívül, ahogy azt már megtettem. Mert mindenkinek joga van tudni, hogy kik tették tönkre ezt az országot, és hogy mi vár a tolvajokra, hogyha mi jövünk”

– kezdte Jakab Péter.

Mert fizetni fognak, fizetni fognak Önök is minden aljasságért, amit elkövettek a nemzet ellen

– tett hozzá, majd arra kérte a kormányt, hogy jól gondolják meg, mit kezdenek a hatalommal a hátralévő néhány hónapban.

(Mivel Kövér László szűrőjén átment a bók, Jakab Péter elmondhatta, amit már hetek óta próbált – a szerk).

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/lrtFob4Cs7k.jpg?itok=HEraQfIA","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=lrtFob4Cs7k&ab_channel=JobbikMagyarorsz%C3%A1g%C3%A9rtMozgalom","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Jakab Péter emlékeztetett, hogy a „fideszes Alkotmánybíróság" is kimondta, alkotmányellenesen szavazták meg a rabszolgatörvényt; évekig törvénytelen eszközökkel kényszerítették túlmunkára a magyar melósokat. „Most mi a terv? Átírják az Alaptörvényt, vagy hajlandóak tudomásul venni, hogy jár a túlóra pénz, a pihenőidő?” – kérdezte a jobbikos politikus.

A jobbikos politikus arra is figyelmeztetett, hogy az Orbán-kormány a jövőévi költségvetésben még több adót akar beszedni a magyar lakosságtól. Miközben

  • a magyarok 40 százalékának csökkent a jövedelme,
  • több mint 2 millió honfitársunk él a létminimum alatt,
  • több mint egy millió nyugdíjasnak kell kevesebb mint 100 ezer forintból kijönnie,
  • közben a zöldség ára 30 százalékkal emelkedik,
  • a csirkehús 25 százalékkal,
  • a fizetés 7 százalékkal,
  • a nyugdíj pedig 3 százalékkal, amit el is visz az infláció

– sorolta.

Jakab Péter közölte azt is a kormánypárti hallgatóságával, hogy megkérdezett egy mentődolgozót arról, mennyire van megbecsülve a munkája; a mentő elmondta, túlórával, éjszakai pótlékkal, havi 240 ezer forintot visz haza.

Elutasította Jakab Péter fellebbezését a Mentelmi bizottság, marad a Kövér László által kirótt 9,6 millió forint gigabírság

erősített meg az Alfahír érdeklődésére Hargitai János, a testület KDNP-s elnöke a zárt ülést követően. Szerda reggel hallgatták meg a Jobbik elnökét a ficsúrozása miatt kirótt 9,6 milliós büntetés kapcsán, de a Mentelmi bizottság elutasította Jakab Péter érvelését, miszerint a helyezzék hatályon kívül Kövér László büntetését.

Ahelyett hogy visszamenőlegesen megadnák a bérek támogatásának 80 százalékát, elengednék az SZJA-t az átlag alatt keresőknek, megdupláznák a családi pótlékot, csökkentenék az áfát, nem adnak semmit a népnek, csak elvesznek – fogalmazott a Jobbik elnöke.

„Igazi uzsorások maguk, egytől-egyig, a legrosszabb fajtából”

– szögezte le Jakab Péter.

30 éve mást se hallunk, minthogy néhány év múlva nálunk lesz a legjobb életszínvonal, és minden szép és jó lesz, „de tudják mikor lesz itt nyugati életszínvonal, hogyha eltűnnek a közéletből, és megfizetnek mindenért” – zárta Jakab Péter.

A kormány részéről válaszoló Dömötör Csaba államtitkár végül Gyurcsányozott, így például az sem derült ki, hogy mi lesz a sorsa az alaptörvényellenes rabszolgatörvénynek.