Amibe beletörhet a kormánypárti bicska: a nem fideszes jobboldaliak

Orbán Viktor
Orbán Viktor
Béli Balázs/Alfahír

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

„Az utóbbi időszak legfontosabb, legtöbbet idézett Orbán Viktor-interjúját a Postoj jelentette meg” – kezdődik a Válasz Online cikke, amelyből a magyar olvasók is megtudhatják, hogy a szlovák Postoj főszerkesztőjének felkérésére hogyan foglalta össze a Válasz az Orbán-rendszer konzervatív kritikáját. Kölcsönvéve a cikk felütését: az utóbbi időszak egyik legfontosabb cikkének tartom ezt az összefoglalást, mert meggyőződésem, hogy a 2022-es választás eredménye szempontjából kulcsfontosságú jelentőséggel bír, hogy a Fidesz-KDNP-vel, tehát Orbán Viktorral kritikus jobboldali, konzervatív emberek hogyan fognak dönteni. Első körben a kérdés, hogy elmennek-e szavazni, utána pedig az, hogy ha igen, kire adják a voksukat.

A kormánypárti média előszeretettel építi és erősíti azt a narratívát, hogy ők és biztos támogatóik jelentik a jobboldalt, ők a konzervatív, keresztény alapokon álló politika letéteményesei. Miközben ez ebben a formában egészen biztos, hogy nem igaz. Miközben a tágabban vett ismeretségi körömben is azt tapasztalom, hogy némileg megkopott a jelentősége a hagyományos politikai ideológiákhoz (jobb, bal, liberális) való kötődésnek, azért ha arra a kérdésre kell felelniük, hogy ha választani kell, akkor melyik oldalhoz tartoznak, ezek között a keretek között választ tudnak adni. Rokonaim, barátaim, ismerőseim között döntő többségben vannak, akik erre a kérdésre azt mondanák, hogy jobboldaliak. Ez nyilván nem egy reprezentatív felmérés eredménye, de azért alighanem tágabb körben is érvényes lehet, hogy közülük sokan nem fognak a Fideszre szavazni.

A kormánypárti kommunikációban lehet őket azzal ekézni, hogy mert nem Fidesz-szavazók, automatikusan libsik, baloldaliak, de ezzel éppen azt a hatást érik el, hogy a céljuk érdekében használt eszköz, ez a kategorikus megbélyegzés, morális alapúnak gondolt ítélkezés tovább terelheti őket a protestszavazók táborába. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nem fideszes jobboldaliak egy jelentős része finoman szólva sem érzi magát komfortosan a gondolattól, hogy erre a nagyon vegyes ellenzéki együttműködésre szavazzon 2022-ben. A protestnek azonban az a lényege, hogy a fennálló hatalommal szembeni legerősebb politikai erőre szavaz az ember. 2010-ben, mint a legnagyobb ellenzéki erő éppen a Fidesz bírt a legerősebb protestpotenciállal, vagyis ők számíthattak legnagyobb arányban azokra a szavazókra, akik nem feltétlenül voltak fideszesek, de azt tudták, hogy a szocialista kormányt szeretnék leváltani.

De visszatérve még kicsit a Fidesz kommunikációs eszközeihez: a Válasz Online írja, hogy „aki politikai harcosnak nevezi magát – ahogy Orbán teszi –, annak jól azonosítható ellenségek is kellenek. Ha odahaza nincsenek kéznél ilyenek, akkor meg kell teremteni őket – legalább virtuálisan. Elnyomó brüsszeli bürokraták vagy világuralomra törő Soros Györgyök ellen harcolni mégiscsak olyan nemes cél, amely minden létező politikai eszközt szentesít.”

Ezt érdemes annyival kiegészíteni, hogy a Fidesz igyekszik azt a képet is erősíteni, hogy legnagyobb hazai politikai kihívójuk a hatalom megszerzése érdekében bármire képes (mintha ők nem lennének képesek bármire a hatalom megőrzése érdekében…), amiben a nemzetközi erők is támogatják őket, vagyis megtörténik az évek óta kirakatban lévő külső ellenséggel való permanens harc „magyarosítása”.

Kérdés, hogy a háborús pszichózisnak ez az intenzitása nem lesz-e kontraproduktív abból a szempontból, hogy a sulykolástól sokan előbb immunissá válnak (köztük a nem fideszes jobboldaliak), aztán politikai véleményüket azzal is kifejezik 2022-ben, hogy az ellenzékkel kapcsolatos jogos fenntartásaik mellett, de leszavaznak a kormánypártok ellen.

Még 2018-ban sem lett volna késő, ha Orbán Viktor nyugodtabb vizekre kormányozza az ország hajóját, és a folytonos harc helyett konszolidáltabb kommunikációval inkább a társadalmi béke irányába tesz lépéseket. Ha így tett volna, most nem kellene reálisan azzal is számolnia, hogy elveszítheti a választást.