Rig Lajos: hárommillió ember mozgását, szórakozási lehetőségét, nyaralását nem lehet korlátozni

Rig Lajos: hárommillió ember mozgását, szórakozási lehetőségét, nyaralását nem lehet korlátozni

Még bizottsági napirendre sem vette a Fidesz azt az előterjesztést, mely osztrák mintára heti egy ingyenes antigéntesztet tett volna lehetővé az oltatlanok számára, hogy a védettséggel rendelkezőkkel azonos jogokat szerezzenek. Az előterjesztő Rig Lajos jobbikos képviselővel az elutasítás okai mellett a betegszállítók napjáról és az ellenzéki előválasztási helyzetéről is beszélgettünk.

Volt egy javaslata arra, hogy hetente egy ingyenes Covid-szűrést kapjon minden magyar állampolgár, aki igényli. Ez a mintavételtől számított 72 órán keresztül volna érvényes. Ilyen magas átoltottságnál miért lenne erre szükség?

Ma Magyarországon 5,2 millió azok száma, akik oltással rendelkeznek, tehát van 3 millió állampolgár, akiket diszkriminálnak amiatt, hogy nem voltak hajlandóak felvenni az önkétes oltást. Itt az önkéntességen van a hangsúly: az ő mozgásukat, szórakozási lehetőségeiket, a nyaralásukat nem lehet korlátozni semmiféleképpen sem! Ausztriában sem úgy működik, hogy csak oltottak mehetnek be a szórakozóhelyekre, éttermekbe, zárt térrel rendelkező fürdőegységekbe.

Az osztrákok találtak egy olyan megoldást, hogy aki nem szeretné ezt az önkéntes oltást, van lehetősége akár helyszínen elvégzett gyorstesztre, akár PCR-tesztre.

Ugyanezt a szabályozást szerettük volna ide behozni, hiszen aki nem szeretné beadatni az oltást, az nem ugyanaz, mint a vírustagadó. Csak vagy félt a következményeitől, attól, hogy nem volt idő kipróbálni teljeskörűen ezt a gyógyszert a hatékonyság tekintetében, vagy még vár kicsit, és majd a későbbiekben beoltatja magát. Tehát

nem kell rásütni a bélyeget, hogy oltásellenes,

hiszen a gyerekkori oltásokat megkapta, a gyerekeit oltatja, legfeljebb a vakcinába vetett bizalom nem teljes körű.

Ingyenes koronavírus-szűrés biztosításáért nyújtott be határozati javaslatot Rig Lajos

Heti egy alkalommal járjon minden igénylőnek egy ingyenes Covid-19 antigén és/vagy PCR-teszt! - ezt indítványozza csütörtökön benyújtott határozati javaslatában Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője. A teszt nem lehet régebbi 48 óránál, és 72 órán keresztül lenne igazolható vele a koronavírus-mentesség olyan rendezvényeken, melyek jelenleg csak védettségi igazolvánnyal látogathatók.

Vannak-e olyanok, akik egészségügyi okból nem kaphatnak oltást?

Ilyenek is sokan vannak, főleg az autoimmun megbetegedéssel rendelkezők nagy többsége ódzkodik ettől. Hiszen náluk nem mindegy, hogy milyen gyógyszert kapnak. Bár a WHO betegségcsoportokra leosztva javasolja ezt a többfajta vakcinációt, de ők ezt kétséggel fogadják. Hiszen az autoimmun betegeknél akkor jelentkezik a rosszullét, amikor beadják, ők ezt szeretnék elkerülni.

Mit javasol azoknak, akik kaphatnának oltást, de egyelőre elutasítják?

Senkit nem beszéltem le az oltásról. Aki bizonytalan volt, azt megpróbáltam rábeszélni. Viszont

úgy meggyőzni embereket, hogy nem látják a teljes tudományos hátterét, kipróbáltságát – egy évről beszélünk –, úgy nagyon nehéz.

Azok a védőoltások, melyekkel a kormány példálózott, azokat évtizedek óta adjuk gyermekeinknek, azok már bevált dolgok. A Covid-19 elleni védőoltás azonban nagyon új, nagyon nehéz a kérdésre megfelelő választ adni. Én azt gondolom, lehetőséget kell biztosítani arra, hogy ha valaki ezt nem szeretné felvenni, viszont étteremebe szeretne menni, vagy gyerekeit szeretné valahova vinni, legyen olyan lehetőség, hogy ők is be tudjanak menni. Erre a lehetőség ez a teszt lett volna.

Volna – mondja, mivel hétfő kaptak egy levelet a Népjóléti Bizottság fideszes alelnökétől, melyben leszögezik, a kormánypártiak nem támogatják még a napirendre vételt sem. Egy fideszes megmondja, hogyan szavaz a többi?

Igazából nem tudom, ez hogyan működik a Fidesznél. Az ő alelnökük szokta beadni a napirendre vonatkozó módosító javaslatokat. Most is nem azt mondták, hogy „nem támogatjuk, hanem azt, hogy „most nem tárgyaljuk”. Ennek van egy olyan hátulütője, hogy még a jövő héten ülésezik a parlament, utána jön a nyári szünet, és nem lesz se parlamenti, se bizottsági munka. Ez ki fog tolódni egész szeptemberig.

Három hónapról beszélünk, ennek a hárommillió embernek az egész nyaráról.

Megismétlem: nem tíz-, húsz-, harmincezer emberről, hanem hárommillióról van szó. Ez több, mint a Fidesz teljes szavazótábora.

Politikai okokból utasították el a tárgyalását?

Ez egy olyan előterjesztés, melyben nincs politika, még az indokolásában sem.

Elképzelhető, hogy a jövő hétig, azaz a nyárig mégis tárgysorozatba veszik, és elfogadják? Lesz még bizottsági ülés?

Nem tudom, ülésezik-e, ezért nagyon kevés esélyt látok arra, hogy ez a nyáron hatályos legyen.

Ha a frakcióvezetője azt az utasítást adná, hogy egy ilyen előterjesztést ne szavazzon meg, mert azt a politikai ellenfél nyújtotta be, ellentmondana neki?

Igen!

A másik javaslata a betegszállítók napjára vonatkozott. Ennek tárgyalását is elutasították a fideszesek.

A betegszállítás ma Magyarországon magánvállalkozásban végzik, az Országos Mentőszolgálat alól 2007-ben szervezték ki ezt a feladatot. Részben egészségügyi feladatot látnak el, hiszen a betegek mozgatása, szállítása kórházból haza, otthonából kórházba vagy szakrendelésre ennek minősül. Most, a Covid-járvány alatt a betegszállítókat is bevonták a tesztelésbe, ők gépjárműveket biztosítottak, a személyzetet biztosították, sőt sok esetben védőfelszerelést fertőtlenítést is. Ezért gondoltam azt, hogy – mivel magánvállalkozásokról van szó –

ha már anyagilag minimálisan vannak elismerve, egy erkölcsi elismerés lenne az, ha a mentők napja utáni napot, május 11-ét a betegszállítók napjának neveznénk.

Pénzbe nem kerül, egy kézfelemeléssel kellett volna megszavazni.

Az emberek problémája nem pártszínezet

Nemcsak a Fidesztől választja el az Önök világnézetét egy áthidalhatatlannak tűnő szakadék, hanem a DK-val is meglehetősen erősek az ideológiai viták. Utóbbi párt most az ajkai–tapolcai–sümegi választókerületben mégis Önt támogatja az ellenzéki előválasztáson. A Fidesztől most „kapja is az ívet”! Az „ősellenség” támogat?

Várható volt, mert ha megnézzük a Fidesz kommunikációját akár országos, akár levetítve Veszprém megye 3. választókerületére, 2019 óta folyamatosan gyurcsányoztak. Azt azért látni kell, hogy a 2018-as parlamenti választáson

40,5 százalékot értem el, amiben nemcsak jobbikos szavazók voltak, hanem MSZP-s, DK-s szavazók is, akik szerették volna a Fideszt leváltani.

Most az előválasztáson a DK indított volna egy jelöltet, Tapolca volt polgármesterét, Sibak Andrást, és én is jeleztem még indulási szándékomat. Valószínűleg ők is felmérték a körzetet, és visszaléptek, engem támogatnak. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen az előválasztási rendszer így van felépítve: logókat kell gyűjteni, hogy minél szélesebb körben támogassák az embert. Másrészt politikát soha nem csináltam a körzetemben, mindig az adott térség problémájára koncentráltam.

Ha valaki kéréssel fordult felém, nem azt kérdeztem, hogy ő a DK, az MSZP, a Fidesz, az LMP vagy a Jobbik szimpatizánsa, hanem azt, hogy mi az ő problémája.

A probléma nem pártszínezet, az az emberek életét meghatározó dolgok megoldására törekvés. Én ezután is ezt fogom csinálni.

Ezek szép gondolatok, de ettől vajon visszakozik a Fidesz karaktergyilkolászása?

A kormányzati kommunikáció a 2022-es kampányban továbbra is a mostani irányba fog elmenni. De be kellene látnunk, hogy ezt a régi magyar átkot, hogy mindenki mindenkinek az ellensége, ezt valahogy el kellene temetnünk. A lehetőséget pedig mindenkinek meg kell adni arra, hogy jó irányba változzon!

Rig Lajos: „Csak úgy lehet hitelesen képviselni az embereket, ha köztük járunk és megértjük a problémáikat"

"Olyan jelölteket indítunk az előválasztáson, akik helyben már bizonyítottak és akik kellően integratívak ahhoz, hogy ne csak az elkötelezett ellenzéki szavazókat tudják megszólítani, de a bizonytalanokat is" - Jakab Péter, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje nyilatkozta ezt pártja jelöltjeivel kapcsolatban. Interjúsorozatunkban bemutatjuk a Jobbik színeiben az előválasztáson induló politikusokat, és terveiket.